csupasport bannerhátsófüves banner

Tippek, hogy a holtszezonban is találjunk motivációt a futásra

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.15. 14:39
null
Címkék
Kilépni a komfortzónából, gyengeségekre koncentrálni vagy csak egyszerűen elengedni néhány hétre a futást – összeállítás arról, mivel telhet a versenyek szempontjából csendesebb időszak.

Nyakunkon vannak a csendesebb téli napok, a versenyek helyét az alapozás veszi át, a hobbifutók többsége jelentősebb megméretés nélkül edz. A Canadian Running Magazine összegyűjtött három módszert, amellyel mindenki a maga javára fordíthatja a holtszezont, és a lehető legtöbbet hozhatja ki belőle a folytatás tükrében.

Néha félre kell tenni a futást

A lap kezdésként a portlandi ultrafutót, Keely Henningert idézi, aki szerint a holtszezonban szükség van a futás nélkül töltött időre. Ő legalább két hét szünetet szokott tartani, és utána is egy ideig tervezetlenül, könnyedén készül, és elsősorban a gyengeségein dolgozik, erősít.

A kihagyás lényeges hozadéka, hogy visszanyerjük a motivációt a futáshoz, éhesebben húzunk újra cipőt.

Megemlítette, hogy a szabadidős futók évente ötször-tízszer is versenyeznek, ellenben a maratonisták inkább csak évi kétszer állnak rajthoz, ám profiként jól képesek elosztani a regenerálásra és edzésre szánt időt.

Koncentráljunk a gyengeségekre

Emelie Forsberg profi ultrafutó és hegymászó Skyrunner címmel írt könyvet, amelyben elárulja: mivel tehetsége van a hosszabb futáshoz, extra erőfeszítéseket tesz a rövidebb távokon. Azt tanácsolja mindenkinek, aki szeret hosszúakat futni, hogy változtasson az edzési terven, és koncentrálja az erejét a rövidebb, egy kilométeres szakaszokra. Aki pedig a terepet kedveli, néha keressen pályát az edzéshez, hogy így dolgozzon a gyengeségein.

Kezdetben a test valószínűleg tiltakozni fog a változás ellen, ám az új hatásoknak köszönhetően gyorsabbá és erősebbé válhatunk, ráadásul a kilépés a komfortzónából mentálisan is megerősít.

Ne aggódjunk a fittség elvesztése miatt, próbáljunk ki más sportágat

A sokak által immár elsősorban a legendás Kilian Jornet párjaként ismert Emelie Forsberg arról is vallott, hogy bár nagyon szereti, amit csinál, fontos, hogy más is legyen az életében.

„Futóként talán annyira az identitásunk része ez a sport, hogy el sem tudjuk képzelni a nélküle eltöltött időt, holott ha más sportágat is kipróbálunk, javíthatunk a futóteljesítményünkön” – érvelt.

Északon élve logikus, hogy a sífutást ajánlja, hazánkban azonban egyszerűbb megfogadni az úszásra vagy a spinning kipróbálására adott tanácsát. Ezek előnye, hogy kevésbé költségesek, mégis színt visznek a felkészülésbe, ráadásul olyan izmokat is megmozgathatnak, amelyeket még a rendszeres futás sem. Az agy felpörgetése érdekében társasjátékot, keresztrejtvényt vagy olvasást is javasol.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Szoros volt a hajrá, de Kovács Gáspár győzött a hazai terepen

Csupasport
2025.12.02. 12:54

Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

Csupasport
2025.12.01. 17:50

Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Csupasport
2025.11.30. 11:23

Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

Csupasport
2025.11.27. 12:13

Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

Csupasport
2025.11.26. 12:05

Bekapcsolt a versenyszellem, meglepő győzelmet aratott

Csupasport
2025.11.24. 18:20

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Csupasport
2025.11.22. 15:16

Elkönyvelte a második helyet, végül aranyérem került a nyakába

Csupasport
2025.11.21. 12:24
Ezek is érdekelhetik