csupasport bannerhátsófüves banner

Kemény követelmények a pekingi maratonin, de már Kínában is van futóélet

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2022.11.10. 14:39
null
Európai szemmel már furcsa a koronavírus-szigor, a lényeg azonban, hogy a kedvező tapasztalatok után Sanghai is készülhet.

Összesen harmincezren indulhattak el, sokan nemcsak a rajtvonalon és a célban, hanem futás közben is maszkot viseltek – persze ez Kínában nem annyira meglepő, például a 2014-es maratoni alatt is sokan húztak maszkot, igaz, akkoriban még elsősorban a szmog miatt. Most a koronavírus volt a legyőzendő ellenfél, és a szervezők mindent megtettek, hogy a minimálisra csökkentsék a fertőzés veszélyét: csakis beoltott emberek indulhattak, egy héttel a verseny előtt nem hagyhatták el Pekinget, ráadásul a rajt előtti napon még teszteltetniük is kellett. Európai vagy amerikai versenyeken ilyesmiről ma már szerencsére nincs szó, Kínában más a helyzet, de azért beindulhatott a futóélet.

https://www.youtube.com/watch?v=5ARqAYOART8

Olyannyira, hogy a sikeres pekingi esemény zöld utat jelenthet a november végén Sanghajban tervezett maratoninak is.

A pekingi versenyt 1981 óta rendezik meg, hagyományosan a Tienanmen térről indul, és csak a maratoni távra lehet nevezni. A legérdekesebb sztori 2005-ből való: Benson Kipchumba Cherono elsőként ért célba a férfiaknál, de kiderült, hogy a verseny hajrájában rossz felé irányították, így 800 méterrel kevesebbet futott, mint kellett volna. James Moiben futotta végig leggyorsabban a teljes pályát, ám rövid tanakodás után mégis Cheronót hirdették ki győztesnek, hiszen az utolsó „közös” pontjuknál jelentős előnnyel vezetett Moibennel szemben. Az idei viadalon a kazah származású, de kínai színekben versenyző Anubaike Kuvan nyert a férfiaknál, honfitársa, Hszia Jü-jü lett a leggyorsabb nő.

Fotók: AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Császi Eszter izgalmakkal teli futás végén lett ezüstérmes

Csupasport
5 órája

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök napjára

Csupasport
Tegnap, 14:37

Authentic Phidippides Run: Blaskó Mihály jócskán megjavította egyéni csúcsát

Csupasport
2025.12.04. 12:30

Szoros volt a hajrá, de Kovács Gáspár győzött a hazai terepen

Csupasport
2025.12.02. 12:54

Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

Csupasport
2025.12.01. 17:50

Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Csupasport
2025.11.30. 11:23

Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

Csupasport
2025.11.27. 12:13

Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

Csupasport
2025.11.26. 12:05
Ezek is érdekelhetik