csupasport bannerhátsófüves banner

Bringázva tett meg néhány kilométert a maratonin, nagyon megjárta a csaló

K. Z.K. Z.
2022.11.26. 09:28
null
Kínában nem finomkodtak a szervezők, a pofátlanságért igen kemény büntetés járt.

Nem szemérmeskedtek a pekingi maratoni szervezői. Nemrég mi is beszámoltunk arról, hogy a koronavírus lezárásai után végre megrendezték a hagyományos versenyt, és több tízezren el is indultak – igaz, szigorú feltételekkel, a rajt előtti héten például nem hagyhatták el a fővárost.

Ezek után nem meglepő, hogy a szervezők hasonló szigorral csaptak le arra a versenyzőre, akit csaláson kaptak. Az egyik futó ugyanis elfáradhatott a táv kétharmadánál, és úgy döntött, pihenésképpen kerékpárra pattan.

Tekert is néhány kilométert a helyi Bubival, majd szépen visszaslisszolt volna a mezőnybe, ám észrevették, és mivel ez nem duatlonverseny volt, hanem maratoni, természetesen kizárták.

Ez persze még hagyján, de életre szóló eltiltást kapott a pekingi futóversenyről, és az adatait elküldték a Kínai Atlétikai Szövetségnek, hogy a büntetését országosan kiterjesszék.

Arrafelé amúgy is vannak furcsa esetek, nemrég bemutattuk Csen bácsit, aki ugyan nem dohányzik, de amikor 42 kilométert fut, rendre elszív egy-egy doboz cigarettát.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik