Nemcsak az élmény, hanem a jövő miatt is érdemes vinni a gyerekeket vízitúrázni

Csupasport CsupasportCsupasport Csupasport
Vágólapra másolva!
2022.09.03. 09:52
A legtöbb népszerű folyami kajaktúra védett területeket érint, ezért a részvétel engedélyhez van kötve. Egy túraszervező cég vezetőjével beszélgettünk.

Kora tavasztól késő őszig egyre népszerűbb hazánkban a vízitúrázás is, de téved, aki úgy véli, egy-egy program csupán annyiból áll, hogy a jelentkező találkozik a túraszervezővel az egyeztetett helyszínen és időpontban, vízre szállnak, és már csoroghatnak is az adott patakon, folyószakaszon.

Dr. Ureczky Dóra

„Legnépszerűbb programjaink a Gemenci-erdőt érintik, ezeket ismerik és szeretik, akik minket választanak – kezdte dr. Ureczky Dóra, a vízitúrák szervezésével és lebonyolításával foglalkozó Bodri túra társtulajdonosa. – A férjem több mint harminc éve kajakozik versenyszerűen, én pedig hobbikajakosként szintén gyermekként kezdtem. Elsősorban Baranya, Somogy és Tolna megye vizeire szervezzük a túrákat, helyismeret, helyi értékek népszerűsítése és a különleges vizek miatt.”

Mint mondja, ezek egy része természetvédelmi, azaz védett, illetve fokozottan védett terület, érintve Natura 2000-es területeket is, amelyeken a túrázás engedélyhez van kötve – az ő esetükben a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának előzetes állásfoglalása és a Pest Megyei Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Hatóság hozzájárulása is szükséges. Ezenkívül fontosnak tartja a kapcsolattartást a természetvédelmi őrökkel, így védve a természetet, a madarak költési helyeit, a növény- és állatvilágot, ugyanakkor információt adnak az esetleges vadászatokról, illetve – a vízállás függvényében – a veszélyekre is segítenek felhívni a figyelmet. Népszerűek a Vén-Duna, Rezéti-Holt-Duna, Szeremlei-ág, Móricz-Duna, Kádár-sziget mellett a Sió-túrák, valamint a Tolnai-holtágrendszer túrái is.

„Magyarországon a vízitúrázás korábban a kenutúrát jelentette, de kezd elterjedni a kajakos formája is. Természetesen a vízitúráinkon mindkettőre van lehetőség, és a túrák egy részén a legkisebbek is velünk tarthatnak. Mi magunk is hat gyermekkel túrázunk, így fontos volt, hogy a kisgyermekes családoknak se kelljen lemondani az élményről.

A mentőmellény is már egyéves kortól viselhető, vannak azonban hosszabb, átemelésekkel színesített túrák is, amelyeket felnőtteknek ajánlunk. A túra nehézségét, az ajánlott korosztályt minden esetben feltüntetjük” – tette hozzá.

Az a tapasztalatuk, hogy a fiatalabb korosztály a vízitúrázásban sem igazán kedveli a hosszabb programokat, nehezen szakadnak el a munkától, megelégszenek a legfeljebb egy-két napos élményekkel; azonban egyre több a fiatal, aki emlékszik, hogy gyerekként már vízitúrázott a szüleivel, ezért remélik, a most gyerekként csatlakozók néhány év múlva felnőttként is túrázni fognak.

„Az úszástudás nem feltétel, viszont tizennégy éves kor alatt kötelező a mentőmellény viselése. Gyerekek esetében mindig figyelünk a megfelelő hajóelosztásra, mert a sodrással is számolnunk kell, ezért a felnőttek felelőssége nagyobb” – fogalmazott.

Az úgynevezett folyami vízitúrák mellett a Bodri túra augusztusban rendezte meg a 2. Balaton-kerülő kajak-kenu vízitúrát, amelyen Fonyódligetről indulva hat nap alatt 180 kilométert tettek meg a résztvevők, és minden este más-más kempingben szálltak meg. A sátorépítés és -bontás mellett a hagyományos bográcsos ételek főzése is a program része volt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik