csupasport bannerhátsófüves banner

Erős magyar csapat áll rajthoz Veronában a 24 órás Európa-bajnokságon

K. Z.K. Z.
2022.09.17. 09:20
null
Négy év után rendeznek újra Eb-t, dicső a múlt, hiszen háromszor magyar futó állhatott a dobogó tetejére.

Nagyüzembe kapcsoltak a magyar ultrafutók, hiszen néhány héttel a berlini 100 kilométeres világbajnokság után ezúttal Veronában van jelenésük a 24 órás Európa-bajnokságon. A berlini csapatból hárman lesznek ott Olaszországban is: az Ultrabalaton idei győztese, Cseke Lilla, a tavalyi 100 kilométeres magyar bajnok, Esztergomban ápolóként dolgozó Horn Zsanett, valamint a Spartathlon-győztes Bódis Tamás, aki a két nagy nemzetközi verseny között a biztonság kedvéért még futott egy 50 kilométeres magyar csúcsot is a Szőlőskörön.

Harmadik magyar hölgyként rajthoz áll Veronában Zétényi Szvetlana, aki a 24 órás futások specialistája, többször is nyert országos bajnokságot, nemrég pedig a Korinthoszon a második helyen végzett. A férfiakat Bódis mellett hat magyar futó képviseli, jelesül a szintén békéscsabai, Zétényivel így sokszor együtt futó Simon György; a korábbi futballista, 2009 óta ultrázó Tihor Csaba; a volt karatéka, a hosszú távú pályafutását egy 6 órás verseny megnyerésével kezdő Drexler Gábor; a legutóbbi, temesvári Eb-n már csapattag, korábban Ultrabalaton-3. Mihalik Norbert; a Skóciában élő, a terepet is kedvelő Bajzáth Gergely; továbbá a korábbi triatlonos, a Bécs–Budapest Szupermaratonok veteránja, a szigorúan vegán Beda Szabolcs.

Mihalik Norbert ott volt a temesvári Eb-n is

Ők tízen készülnek rá, hogy a berlini vb után újra remek eredményeket, egyéni csúcsokat érjenek el. Németországban a huszonéves japán férfiak taroltak, akik most értelemszerűen nem lesznek itt. A legutóbbi két Eb-n (2016-ban a franciaországi Albiban és 2018-ban Temesváron – 2020 a vírus miatt kimaradt) egyaránt Franciaország, Nagy-Britannia, Németország volt a sorrend a férfiaknál, és taroltak a lengyel hölgyek. Négy éve mindkét magyar csapat az ötödik helyen végzett, egyéniben Makai Viktória (13.), illetve Mihalik Norbert (16.) volt a legjobb.

Persze előfordult már az is nem egyszer, hogy magyarok álltak a dobogó tetején. A hölgyeknél Bérces Edit 2002-ben 232.2 kilométerrel lett Európa-bajnok, míg az urak közül 1994-ben Bogár János 261.1, két esztendővel később Győri Ferenc 259.9 kilométerrel volt a legjobb.

A feladat most az, hogy a tíz magyar futó minél gyorsabban körözzön az 1525 méteres veronai pályán (reméljük, jól mérték le, nem úgy, mint néhány hete Berlinben…), és akár szárnyalják túl a temesvári eredményeket. Rajt szombaton, cél vasárnap, helyszíni képeket, videókat a 24 órás válogatott Facebook-oldalán is lehet majd böngészni.

Fotó: 24 órás ultrafutó magyar válogatott/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Csingár István ért célba elsőként az Ultrabalaton dupla körén

Csupasport
14 perce

Bódis Tamás pályacsúccsal nyerte meg az Ultrabalatont

Csupasport
2026.04.24. 23:18

Ezúttal a stratégia fontosabb volt, mint a helyezés – ezüstérem az ob-n

Csupasport
2026.04.24. 14:03

Jön a jubileumi, huszadik újkori UB: az NS-csapat is körbefutja a Balatont

Csupasport
2026.04.23. 14:06

Turós Izabella aranyérmet szerzett az első országos bajnokságán

Csupasport
2026.04.22. 14:29

Ob-aranyat ért a taktikus versenyzés az Omszki-tónál

Csupasport
2026.04.21. 15:29

Motiválta az erős mezőny – győzött is a veszprémi Fighters’ Runon

Csupasport
2026.04.20. 14:35

Szalontai Anikó egyéni csúcsa és győzelme a szlovákiai huszonnégy óráson

Csupasport
2026.04.15. 14:47
Ezek is érdekelhetik