A Spartan-vb magyar nagykövete addig hajtotta magát, míg darvakat hallucinált

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.08.25. 16:17
Szalóki Tímea előtt nagy kihívások állnak, előbb novemberben a görögországi Spartan Trifecta-vb, majd az Abu-Dzabiban rendezendő decemberi Spartan-világbajnokság vár rá.

Szalóki Tímea az egyik legjobb magyar Spartan-versenyző, remek eredményeket ért már el a sportágban, most pedig gőzerővel készül a görögországi Spartan Trifecta-vb-re, valamint az Abu-Dzabiban rendezendő Spartan-világbajnokságra.

„Kétezertizenhatban találkoztam Spartan-képekkel a közösségi médiában, s egyből arra gondoltam, hogy én is ki akarom próbálni – mondta el Szalóki Tímea a Csupasportnak. – Azt mondtam magamban: »Sárban akarok kúszni-mászni«. Nagyon megtetszett a sportág. Akkoriban bokszoltam, ami miatt jó kondim volt, így beneveztem a szlovákiai, nyitrai Sprint-versenyre. Úgy gondoltam, hogy az öt kilométer simán meglesz, előtte videókból próbáltam felkészülni.”

De utólag belátta, hogy rutintalanul érkezett az eseményre, se a cipőt, se a nadrágot, se a pólót nem jól választotta meg, így a rajt után mindössze hatszáz méterig tartott a lendület, akkor elgondolkozott azon, hogyan tovább. Bosszantotta, hogy az első versenyén nem úgy teljesített, ahogy elvárta magától.

A rendezvény után elkezdett tudatosan készülni, rájött, hogy nem elég a boksz, muszáj futóedzéseket is végeznie. Aztán bejött a képbe a saját testsúlyos edzés és a TRX, így próbált a legjobban felkészülni a következő megméretésére. 2019-ben aztán ő volt a legtöbb Spartan-eseményen részt vevő női versenyző, összesen hárman voltak, akiknek tizenegy trifectájuk volt, majd jött két ultraverseny Lengyelországban és Svédországban.

„Előbbi eseményen abban sem voltam biztos, hogy túlélem, annyira kemény volt. Ötvenöt kilométer és hetven akadály várt rám, de megcsináltan. Aztán jött a svéd esemény, ami elképesztően nagy élmény volt, átkapcsolt az agyam, zombiüzemmódban teljesítettem az ötvenhét kilométert közel mínusz húsz fokban.”

Nagy vágya ma is, hogy visszatérjen erre a versenyre, egyébként a lengyel és a svéd esemény között Spártában elindult egy ötvennyolc kilométeres futáson, ott harcolta ki a lehetőséget arra, hogy mehessen Svédországba. Ezek után egyértelműen az ultrákra feküdt rá, úgy gondolta a hosszabb távokon jobb eredményeket érhet el, mint a rövideken. Két éve Liberecben sikeresen teljesített egy 54 kilométeres távot, majd Andorrában nem sikerült neki a hasonló távú ultraverseny.

„Elbuktam. Hallucináltam, mindenhol darvakat láttam. Nem voltam jó állapotban, ám megfogadtam, hogy egy év múlva visszamegyek, és revansot veszek” – emlékszik vissza, és vissza is tért, korosztályos első helyezéssel feledtette csalódását. Idén az év első felében nem volt sok versenyen, az Ultrabalatont az első napon négy-, másnap tízfős csapatban teljesítette, az elmúlt hónapjai viszont sűrűre sikeredtek.

Tímea fő versenye az évben a július 14-én megrendezett Andorra Ultra volt: ötvennégy kilométer, négyezer méter szintemelkedés, hetven akadály. A Pireneusok szerinte már önmagában nagy kihívást jelent, ám a rajt kétezer méter felett volt, ami tovább nehezítő körülménynek számított. De úgy gondolja, Andorrában a verseny mindig nagy kihívás, két évvel korábban harminchárom kilométernél bukta el, utána mindenképpen javítani akart, tavaly sikerült is első helyet szereznie a korosztályában.

„Ez nagy boldogság volt, idén pedig egyértelműen a címvédés volt a célom, ez szerencsére sikerült – fogalmazott. – Az esemény után a franciaországi Morzine-ben volt jelenésem, ám előtte még a Dolomitokban rendezett olasz Alleghe nemzeti bajnoki futamon vettem részt. Huszonnégy kilométer, ezerhatszáz méter szint, harmincnyolc akadállyal. Utólag már tudom, hogy nem lett volna szabad ezt bevállalnom a Morzine Ultra előtt, túl közel volt egymáshoz a két esemény. A Morzine így nem sikerült, ám lenyűgöző volt a pálya, hiába nem ment, a kedvenc helyszíneim közé került. Jövőre visszatérek, ez lesz a fő versenyem.”

Ezt követően a romániai Trifecta-hétvégén akart részt venni, ám a Morzine okozta lelki sebei miatt nem volt ott a versenyen, jövőre viszont ide is el akar jutni. Június végén a váci Spartan-eseményen vett részt, most viszont az ultra helyett sprintben volt jelenése. Augusztus elején thai boksz edzőtáborban volt, napi három tréninggel rengeteget fejlődött. Az év hátralévő részére nagy tervei vannak.

„Most az augusztus huszonhetedikén rendezendő szlovák Spartan Ultra van célkeresztben. Ötvenkét kilométer, kétezerkétszáz méter szintemelkedés, hatvan akadállyal. Izgulok, ám várom már, sok ismerőssel találkozom majd a pályán. Később még két nagyobb esemény lesz az évben, előbb a görögországi Spartan Trifecta-vb novemberben, majd az Abu-Dzabiban rendezendő decemberi Spartan-világbajnokság. Utóbbinak a magyar nagykövete lettem, megvan a kvalifikáció, nagy erőkkel készülök a versenyre” – tette hozzá.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik