A 496-os kísérlet, 28. nap: Energiabomba-sms érkezett

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.04.17. 17:43
Vége a 496-os kísérlet kritikus hetének, amikor is 175 kilométert kellett lefutni, ám egy apró üzenet a finisre nagy erőt adott!

Mottó: Nem a távolság, az iram öl… (teljesítve: 406 kilométer)

Napi huszonöt kilométer – a mögöttünk hagyott héten minden egyes nap ennyit kellett átlagban lefutni, szóval hála az égnek, hogy utólag kezdtem számolgatni, nem pedig hétfőn, mert akkor tuti nem jutok el a vasárnapi huszonnyolcadik kilométer végéig. Ráadásul ez a huszonnyolcezer méter elég kemény volt, leginkább azért, mert az edzés (és apropó: egyáltalán edzés ez még vagy inkább inkább testfaragás?) tekintélyes hányadában jeges szembeszél fújt. Nem szeretnék siránkozni (azért sem, mert a hobbifutók tudják jól, hogy a szél az mindig fúj, és mindig szembe…), a kellemetlenséget az jelentette, hogy északi irányba kocogva átfagytam, majd amikor hátulról elkezdett tolni ez a tavaszi fuvallat, akkor kelet felől a nap melegített, tehát a hátam megfagyott, az oldalam pedig megsült.

S akkor ezen a ponton előreugranék az időben pár órácskát és kilométert: szépen alakul a tipikus nyári futószín is, azaz miközben barnul a szabadon hagyott bőrfelület, aközben a következő testfelszínek hófehérek maradnak:

1. A bal csukló a futóóra helyén;
2. könyökhajlat, hiszen kocogás közben akkurátusan, sportosan felemelem a karom, és már virít az ék alakú fehérség;
3. térdtől felfelé a combomnál szabályosan elválik egymástól a kávébarna és paplanfehér bőrszín.
Mire beköszönt az igazi strandszezon, addigra pontosan látszik, kik azok, akik szintén a futócipő talpának koptatásával múlatják a szabadidejüket. Persze nem csoda, hogy megkapott a nap, ugyanis a mai teljesítés már bőven túlugrott a három órán.

Sokak szemében nyilván arcpirítóan gyenge a futóidő, de a korábbi hosszabb távokhoz képest megint javítottam pár másodpercet
Mindenkinek nagy köszönet a biztatásért – ahogyan az a fizimiskán látszik is, nagyon rám fér!

A leginkább kritikusnak tűnő szuszogás során (idézve önmagamat: a franc egye már meg, hogy még mindig hátravan háromezer méter!) pársoros sms érkezett, mégpedig dr. Lubics Györgytől, aki gyakorló orvosként tökéletesen kitapintja a pulzust, s most kiderült, hogy ragyogó ultrafutóként több száz kilométer távolságból ugyanilyen mesteri érzékkel tapint rá arra, mikor van az embernek szüksége rendkívüli inspirációra – íme: „Kedves András! Az első kilométer óta olvaslak, követlek minden nap az úton. Nagyon ügyes, erős vagy fejben, testben, lélekben. Kitartást az utolsó napokra, szurkolok, szurkolunk!”
Na, innentől kezdve rohanni kezdtem!

Szembe a széllel és minden akadállyal, bokabirizgáló repedéseken szökelltem át, és úgy éreztem, ha lehetne, akár egyben is lefutnám a hétfőt, keddet, szerdát – olyan hihetetlen energiát adott az az aprócska üzenet.

Most már az sem érdekel, hogy a 496-os kísérletben még mindig kilométerről kilométerre nőhet a táv: huszonkilencre harminc jön, és arra harmincegy…
Lefutom!

 

Lefutom?


 

A BLOGSOROZAT EDDIGI RÉSZEI:

27 km: Ne gondolkozz, fuss!
26 km: A szurkolók jó fejek
25 km: Jég veled!
24 km: Üdv a háromszázas klubban!
23 km: Forró vizet a futóra!
22 km: Kacsákra azért nem számítottam
21 km: Mi legyen a konyhakredenccel?
20 km: Nyári zivatar
19 km: Szélvihar utáni Piedone-módszer
18 km: A hozzászólónak üzenem…
17 km: Nicsak, Táska közelében járok!
16 km: A futás nem akkora szívás…
15 km: Lassan, de biztosan haladok a mélypont felé
14 km: Végre csapolhatnak a futók is!
13 km: Találkozás az igazi Jedivel
12 km: A nyűgös futó „szobra”
11 km: Számmisztika, avagy kezdek belegörbülni
10 km: Fuss, futballista, fuss!
9 km: Hajrá, hajnali futók!
8 km: Futóút a semmibe
7 km: Örülni az utolsónak is szabad!
6 km: Hosszú árnyék az éjszakában
5 km: Nem sikerült, megbuktam…
4 km: Szemét ügy négyezer méteren
3 km: Na, a vetkőzést inkább hagyjuk…
2 km: Kocogás a halál elől…
1 km: Versenyfutás a fürdővízért

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik