Az olimpiai bajnok nyert New York-ban

Vágólapra másolva!
2021.11.07. 21:32
Az olimpiai bajnok Peres Jepchirchir és Albert Korir örülhetett leginkább a vasárnapi New York Marathon után.

Peres Jepchirchir egyszerűen fantasztikus. A 28 éves kenyai futónő először vett részt a vasárnap ideális időjárási körülmények között megrendezett, sorban az ötvenedik New York-i maratonin, s ha már ott volt, meg is nyerte. A sikere talán őt magát lepte meg leginkább, ugyanis a tokiói olimpián 13 héttel ezelőtt aratott diadala után egyáltalán nem számított ilyen nagyszerű eredményre.

Ez a párosítás korábban senkinek sem jött össze, vagyis nincs még egy ember, aki az ötkarikás játékokat és a New York-i versenyt egyaránt meg tudta volna nyerni.

Az első három helyezett 13 másodpercen belül ért célba, az ugyancsak kenyai Viola Cheptoo lett a második, míg az etióp Ababel Yeshaneh örülhetett a harmadik helynek. Cheptoo a múlt hónapban brutálisan meggyilkolt honfitársa, Agnes Tirop emlékének ajánlotta az eredményét. A negyedik Molly Siedelt is hatalmas dicséret illeti, ő lett a legjobb amerikai azután, hogy Tokióban szintén remekelt, a dobogó harmadik fokára léphetett fel.

„Köszönöm Istennek az energiát, amit nekem adott. Mindent megtettem, hogy a felkészülésem teljes legyen, rendesen el tudjam végezni az edzéseimet. Nem rossz ez a pálya, de nem is könnyű” – mondta Jepchirchir.

Mivel a koronavírus-járvány miatt a tavalyi verseny elmaradt, a férfimezőny győztesének két évet kellett várnia arra, hogy előreléphessen a második pozícióból. A kenyai Albert Korirról van szó, akinek ideje nem lett erős, 2:08:22-t ment (ami ahhoz képest, hogy 2:08:03 az egyéni rekordja, nem is rossz), mögötte a marokkói Mohamed el-Arabi és az olasz Eyob Faniel futott be. Az uraknál is negyedikként zárt a legjobb amerikai, a 38 éves Elkanah Kibet, aki az Egyesült Államok hadseregének tagja.

Fotó: Reuters / Carlo Allegri

Az etióp Kenenisa Bekele nagy tervekkel érkezett az erőpróbára, ám a világ valaha volt második legjobb hivatalos maratoni idejét birtokló 39 éves csillag mindössze a hatodik lett 2:12:52-vel, s őszintén szólva kérdésesnek tűnik, képes lesz-e még kihívója lenni a versenyszám legjobbjainak. Miután célba ért, nehéz futásról beszélt és a csípőjére mutatott. Hozzátette, a kondíciója nem rossz, de az egyensúlya nem tökéletes.

A félmaratoni világcsúcstartója, a kenyai Kibiwott Kandie a kilencedik lett úgy, hogy harminc kilométernél még az élen állt, az ő, Bekele és Abdi Nageeye jelenléte nagy mértékben növeli Korir sikerének értékét. A tokiói érmes holland bejött ötödiknek, hogy nem végzett előrébb, annak talán az is oka lehet, hogy a formaidőzítése egyáltalán nem New Yorkra volt kalibrálva.


NEW YORK-I MARATONI


FÉRFIAK
1. Albert Korir (kenyai) 2:08:22 óra
2. Mohamed el-Arabi (marokkói) 2:09:06
3. Eyob Faniel (olasz) 2:09:52

NŐK
1. Peres Jepchirchir (kenyai) 2:22:39 óra
2. Viola Cheptoo (kenyai) 2:22:44
3. Ababel Yeshaneh (etióp) 2:22:52


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik