Elütötték, mégis elindult az Eb-n

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.10.23. 14:02
Szabó Zsófia nehéz, ám sikeres szezonon van túl, a koronavírus-fertőzése miatt nem indult zökkenőmentesen az éve, ám később magyar kritériumbajnok lett, ott volt a trentói Eb-n, majd a jövő év végéig meghosszabbította szerződését.

Kétezerhuszonkettő év végéig szerződést hosszabbított Szabó Zsófiával a luxemburgi Andy Schleck-CP NVST-Immo Losch csapat. A 24 éves országúti kerékpáros nehézségekkel teli szezonon van túl, ám a szerződéshosszabbítás azt mutatja, elégedettek a magyar sportolóval.

„Azt mondták, látják, hogy sokat fejlődtem – mondta a Csupasportnak Szabó Zsófia. – Az év elején nem ment jól a bringázás, mondjuk ez nagyrészt a koronavírus-betegségem miatt volt, elég nehezen lábaltam ki belőle. Másrészt nem mindig állt mellettem a szerencse, ám az idény végére megjött az áttörés, jó eredményeket értem el. Ezek alapján azt remélik, jövőre még jobb szezonom lesz.”

A fiatal hölgy előbb Magyarország kritériumbajnoka lett, majd az olaszországi Európa-bajnokság előtt balesetet szenvedett.

 

Fotó: Anton Vos

Miután felépült, Szabó Zsófia Belgiumban zárta a szezont két versennyel. Az első remekül sikerült csapatának, az egyik társa szökésben el tudott szakadni, majd az ötödik helyért sprinteltek. Ő is jó pozícióban volt, ám oldalról belement egy ellenfele, így fékeznie kellett, ami miatt fontos másodperceket veszített.

„Szerencsétlen eset volt, nem tehettem róla, végül a tizennegyedik helyen értem célba – mesélte a Csupasortnak. – A szezonzárót aztán jól éltem meg, százharminc versenyzőből csupán negyvenen fejeztük be a versenyt. Rossz idő volt, fújt a szél, teljesen szétszakadt a mezőny. Sajnos nem tudtam az élmezőnnyel beérkezni, mivel volt egy macskaköves rész, ami nekem nagyon nem megy. Ennek ellenére pozitívan éltem meg a versenyt, az eleje remekül ment, a végén a macskakő kibabrált velem. Mindegy, a jövőben sokat gyakorlok majd ezen a burkolaton.”

Az idény végeztével két hét pihenő volt a program, majd kezdődhetett is az alapozás. Ám Szabó Zsófia nem marad sokáig verseny nélkül.

„Az utolsó verseny után két hét pihenő várt rám, úgy érzem, rám is fért. Ezután lassan elkezdtem az alapozást, futás és úszás a program. November elején szeretnék részt venni a Szlovéniában rendezett pálya magyar bajnokságon, persze tudom, hogy nem sokkal a két hét pihenő után nem a legjobb formámban leszek majd, de meg szeretném nézni, mire vagyok képes” – tette hozzá.

Februárban luxemburgi csapatával Dubajba készülnek, ott lenne a szezonnyitó versenyük, ami attól is függ, hogyan alakul a koronavírus-járvány. Eredetileg Ausztráliába is utaztak volna, ám azt a versenyt már most lemondták, de reméli, Dubajba azért eljutnak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik