csupasport bannerhátsófüves banner

A Bécsi maratoni után irány Nizza!

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2021.10.01. 15:23
null
Korbuly Kamilla mindössze két és fél éve kezdett futni, ráadásul a közelmúltban betegség és derékfájás hátráltatta, mégis teljesítette élete első maratoni távját, és már Franciaországba készül.

Korbuly Kamilla először 2019-ben vett részt futóversenyen, és annyira megtetszett neki a hangulat, hogy azóta rendszeresen próbára teszi magát a különböző megméretéseken.

„Két és fél éve futok – kezdte a 24 esztendős Korbuly Kamilla. – A Vivicittá volt az első versenyem, addig egyáltalán nem futottam. Sok ismerősöm leadta a nevezését az eseményre, úgy gondoltam, én is kipróbálom. Beneveztem a félmaratoni távra, kíváncsi voltam, felkészülés nélkül le tudom-e futni. Utólag belátom, nem volt jó ötlet felkészülés nélkül részt venni a versenyen, de teljesítettem, és boldog voltam. Teljesen megfogott a hangulat, rengeteg futó, remek légkör, hangosan szóló zene, valamint fantasztikus szurkolók. A Vivicittá volt a vízválasztó, onnantól elkezdtem rendszeresen futni és versenyekre járni.”

 

 

Szeptember közepén életében először a Bécsi maratonin futotta le a távot, pedig egy nappal előtte lázzal és derékfájdalommal küzdött.

„Ellentétben a Vivicittával, erre a versenyre már sokat és tudatosan készültem, mégiscsak maratoni távról beszélünk. Nyár eleje óta ez járt az agyamban, jó formában is éreztem magam, ám két nappal a verseny előtt belázasodtam. Kétségbeestem, nem akartam, hogy több hónap munkája kárba vesszen, sok melót tettem a felkészülésbe. Utólag már tudom, hogy hiba volt, de sokat versenyeztem a Bécsi maratoni előtti időszakban, túlterheltem magam, a lázzal egy időben előjött egyfajta derékfájás is. A verseny előtt egy nappal ott voltam lázasan és derékfájósan, úgy éreztem, nem vagyok olyan állapotban, hogy teljesíteni tudjam a viadalt. Két ok miatt döntöttem úgy, hogy mindenáron megcsinálom: az egyik, hogy olyan sok támogatást kaptam a családtól, a barátoktól és az ismerősöktől, hogy nem akartam csalódást okozni; a másik, hogy az Egyesült Államokban él az egyik unokatestvérem, aki magas szinten triatlonozik, ő mondta, hogy szeretné az órámon keresztül élőben követni a versenyemet, hogy szurkolhasson nekem. Ottani idő szerint éjszaka három órakor kezdődött, úgy voltam velem, ha ezért képes éjjelre ébresztőt állítani, biztosan lefutom.

Igaz, fájdalomcsillapítókkal, de ott voltam a versenyen. A rajtnál annyira megfogott a hangulat, hogy minden fájdalom és rossz érzés elmúlt, remekül éreztem magam.

Ez volt az első külföldi versenyem, ilyen remek hangulatot még sehol sem tapasztaltam, pedig itthon sok futós eseményen voltam már. Leírhatatlan érzés volt ott lenni.”

 

 

Korbuly Kamilla nem lassít, célja, hogy a jövőben minél több külföldi maratonit teljesítsen, a tervek szerint a következő nagy feladat Franciaországban vár rá.

„Sok itthoni nevezésem van, főleg félmaratoni távokon, csapatban pedig ott az Ultrabalaton. Sokan mondják, ha lefutják életük első maratoni távját, előjön náluk egyfajta depresszió, hogy akkor merre tovább. Őszinte leszek, én is elgondolkoztam a következő célokról. Az biztos, hogy minél több külföldi maratonit akarok teljesíteni, és szeretném triatlonban is kipróbálni magam. Külföldön legközelebb novemberben a Nice-Cannes Maratonin veszek részt.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Csupasport
8 órája

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03
Ezek is érdekelhetik