csupasport bannerhátsófüves banner

Női futógála az indián nyárban

2021.09.12. 12:16
null
Több mint háromezer-négyszáz nevezés érkezett az idei Aldi Női Futógálára, amelyet késő nyári melegben rendeztek meg a Népligetben, és amelynek 86 éves résztvevője volt a legidősebb indulója.

Ezúttal is a Népligetben rendezték meg az Aldi Női Futógálát, immár a huszonhatodikat, amelyen 340 településről 3400-nál is többen neveztek. Idén is minden korosztály rajthoz állt a kislányoktól egészen az aktív nagymamákig – az esemény korelnöke a 86 esztendős Sztarenszky Tiborné, Marika néni volt, aki a 2.5 kilométeres gyaloglást teljesítette.

Az egyéni futók négy táv közül választhattak, a legrövidebb a 600 méteres családi futás volt, de a 2.5, az 5 és a 10 kilométeres távokon az időrend az egyes versenyszámok kombinálását is lehetővé tette. Sokan éltek is a lehetőséggel, minden tizedik futónő több versenyen is indult, de 10 kilométert lehetett párban is teljesíteni, illetve 3x2 kilométeres váltón férfiak és kisfiúk is csatlakozhattak a női mezőnyhöz.

 

 

A késő nyári hétvégén napos, 25–28 fokos melegben rendezték meg az eseményt, amelyet a tervek szerint 2022-ben ismét a koronavírus-járvány előtti időszakhoz hasonlóan, májusban rendeznének meg.

 

Eredmények

5 kilométer: 1. Merényi Tímea Krisztina 00:18:25, 2. Lesku Enikő 00:18:48, 3. Bogdándi Virág 00:19:42

10 kilométer: 1. Soós Dorka 00:38:30, 2. Merényi Tímea Krisztina 00:38:36, 3. Bogdándi Virág 00:42:30


 

Fotók: BSI

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik