Éppen csak elkerülte a lavina a magyarokat

Vágólapra másolva!
2021.09.05. 19:58
A Kazbeken ereszkedett társaival Kerekes Éva, amikor a lezúduló hó eltüntette a völgybe vezető utat – a hegyen tartózkodó külföldi mászók közül nem mindenkinek volt szerencséje.

Hazaérkezett Kerekes Éva és öt társa Grúziából, miután megmászták a Kazbek 5054 méter magas csúcsát. Augusztus 31-én Posztós Péter, Szabó Csaba, dr. Sztrókay Eszter, Tóth János és Varga Dmitrij mellett a makói könyvelő hölgy is sikeresen felért a Kaukázus második legmagasabb csúcsára.

„Csupán négy hete vált biztossá az expedíció, de gondoltam, csatlakozom, mert két éve nem voltam nagyobb hegyen – kezdte Kerekes Éva, aki 2018 nyarán akkori társával, Herczeg Angelikával első magyar női mászóként felért a 8163 méter magas Manaszlura, majd 2019 őszén a Föld hetedik legmagasabb hegyével, a 8167 méter magas Dhaulagirivel próbálkoztak mindketten. – Kíváncsi voltam, milyen erőnléti állapotban vagyok, de jónak éreztem, mert hetente háromszor futok és háromszor erőnléti edzést is tartok.”

A magyar csapat augusztus 28-án, szombaton Kutaiszi érintésével érkezett meg Sztepancmindába, majd azzal a lendülettel 2400 méter szintemelkedést leküzdve felmentek a 3635 méter magasságban lévő menedékházhoz. Hétfőn teljesítették az akklimatizációs kört, amelynek során 4100 méterig másztak, némi pihenő után pedig augusztus 31-én hajnali két órakor két helyi vezető segítségével útnak indultak. A társasággal tartott még egy hölgy és a lánya, de rosszullét miatt mindketten visszafordultak, míg a hattagú mászócsapat a két helyi vezetővel reggel 9 órakor feljutott a Kazbek csúcsára.

„Hirtelen nem tudom, melyik hegyhez hasonlítsam a Kazbeket, de nehéz volt megmászni, mert az utolsó kétszáz méter meredeken emelkedik. Három-három fős kötélpartikat alkottunk, vagyis ereszkedésnél is figyelnünk kellett, mert egy esetleges kicsúszásnál a két társad is bajba kerülhetett volna. Ráadásul nagyon hideg szél fújt, pedig jobb időjárási előrejelzéseket kaptunk.”

A sikeres csúcsmászás okozta eufória nem tartott sokáig, mert a nyeregben értesültek róla, hogy nem sokkal korábban alacsonyabb magasságban lavina takarta be a kitaposott utat.

Napfelkelte előtt úton a Kazbek csúcsára

„A dombok között ereszkedve semmit sem érzékeltünk az egészből, csak a nyeregbe visszaérve a felfelé haladóktól tudtuk meg, mi is történt. Az egyik jégoszlop leszakadt, és a meginduló hó négyszáz méter szélességben letarolta a hegyoldalt. Döbbenetes látvány közelről, illetve borzasztó érzés belegondolni, mi történt volna, ha hajnalban fél órával később indulunk felfelé. Ráadásul nem porhó volt, hanem csúszós lavina, amely egy négytagú lengyel csapatot maga alá is temetett, de a mentőegységek gyorsan megérkeztek, és mindenkit sikerült kimenteni. Amikor odaértünk, többszörös törésekkel éppen egy lányt emeltek ki a hó alól, a mentők elkérték a forró teánkat, de semmi mást. Gyorsan és hatékonyan dolgoztak. Sajnos ez az expedíció nem a sikeres csúcsmászásról, hanem a lavináról marad emlékezetes.”

Kerekes Éva már az októberi Ultrabalatonra készül, amelyen tavaly indult először, és egy hatfős csapat tagjaként 32.5 kilométert tett meg. Mint megírtuk, a 2019-es Dhaulagiri-expedíció után kezdett el futni, s bár 2020 januárjában a négynapos Balathlonon gyalogolt 208 kilométert, a terhelés következtében megrepedt a csont a lábszárában. Az úszás és a kerékpározás mellett – az orvosi előírás ellenére – futott is, és a Szegedi Börtönőrök csapatának tagjaként 20 óra 37 perc 49 másodperc alatt kerülték meg a tavat.

Fotók: Kerekes Éva és Varga Dmitrij

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik