Futóként a pálya másik oldalán

Amatőr sportolóként előfordulhat, hogy stoptáblát kapunk, mert sérülés vagy egyéb egészségügyi ok hátráltatja felkészülésünket. Ilyen esetben – ha ki kell hagynunk egy kis időt, de nem szeretnénk lemondani a futóversenyek semmihez sem fogható hangulatáról – két lehetőség is áll előttünk.

Például elmehetünk önkénteskedni. Főleg terepfutóversenyeken jól bevett szokás, hogy a sportért rajongó, a futók közösségét kedvelő lelkes segítők osztják a rajtcsomagot, töltik fel megürült ivókulacsainkat a frissítőpontokon, vagy várnak a szebbnél szebb befutóérmekkel a célban. Nagyon jó érzés önzetlenül segíteni a versenyző futótársnak, és gyakorlott futóként főleg nagyon jó célt tudunk szolgálni, ha munkába állunk egy-egy versenyen. A hosszabb viadalokon általában öt-hat kilométerenként találkozhatunk ellenőrzőpontokkal, amelyeken vizet szinte minden esetben tudunk tölteni, de legtöbbször a részeredmények rögzítése egyben a frissítőasztal jelenlétével is párosul.

A versenyek lebonyolítása nyilvánvalóan rendkívül összetett folyamat, és állandó logisztikát igényel, ami a szervezők dolga. Az önkéntesek nélkül azonban a legjobb szervezőnek is nagy fejtörést okozhat számos probléma azonnali elhárítása és gyors megoldása.

A Salomon Ultra-Trail Hungary és számos további közkedvelt terepfutóverseny főszervezője, a terepfutas.hu alapítója, Csányi Csanya versenyein rendszeresen sokkal több önkéntes jelentkezik munkára, mint amennyire ténylegesen szükségük lehet a verseny biztonságos lebonyolításához. A versenyszervező megosztotta velünk, hogy miként alakította ki a saját módszerét, és egy-két kulisszatitkot is elárult a rendezvényei kapcsán:

Óváry Gabriella szinte állandó résztvevője a terepfutóversenyeknek, de mostanában a rajtszám helyett szívesebben ölt magára rendezői pólót, és nagyon szívesen jár önkénteskedni a versenyzés helyett. Azt is elmondta, mi ennek az oka:

„Önkéntesnek lenni jó, mert részesei lehetünk annak a kalandnak és élménynek, amit legtöbbször versenyzőként, a másik oldalon élünk át. A futó az egyik leghálásabb egyed a világon. Nagyon szeretik a gondoskodást, önkéntesként pedig az a dolgom, hogy kedves legyek, etessem-itassam őket, és ezt mindig megköszönik. Itt csak a szeretet létezik ilyenkor, nem jön elő a pályáról ismerős »mindenkit gyűlölök« érzés, a »mit keresek én itt?« gondolat. Nincs verseny előtti drukk, izgalom – mondjuk, rám ez amúgy sem jellemző.

Önkénteskedni azért is szuper dolog, mert beláthatunk a kulisszák mögé, hogy miként épül fel pontról pontra minden.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!