csupasport bannerhátsófüves banner

Egy rakás bajnok tér vissza Bostonba

R. E. B.R. E. B.
2021.07.18. 18:10
null
Bár még nem hozták nyilvánosságra a teljes listát, már most kijelenthető: veretes lesz a mezőny a 125. Bostoni maratonin, hiszen korábbi bajnokok sora tér vissza. A szervezők az egyenlő és magas pénzdíjazással is megadják az esemény módját.

Noha még arrébb van a Bostoni maratoni rajtja, hiszen október 11-én rendezik meg a világ talán legnagyobb presztízsű maratoni eseményét, a szervezők már ezen a héten jó hírekkel szolgáltak.

Bejelentették ugyanis, hogy 13 korábbi bostoni győztes tér vissza, akik összesen harminc sikert arattak. A férfiak mezőnyében látjuk majd a 2017-es első kenyai Geoffrey Kiruit, az etióp Lemi Berhanu egy évvel korábban, míg a japán Kavaucsi Juki egy évvel később nyert – ők szintén rajthoz állnak a jubileumi 125. kiadáson.

„Az elmúlt év mindenkinek nehéz volt – fogalmazott Kirui. – Nekem Boston a megfelelő motiváció, a fény az alagút végén, mint ahogyan az lesz az összes visszatérő bajnoknak és résztvevőnek. Ez az a maratoni, amelyen otthon érzem magam, és nagy terveket szövögetek októberre.”

A nőknél is veretes lesz a mezőny, hiszen a legutóbbi öt női bajnok közül négy visszatér. Említhetjük például a kétszeres olimpikon amerikai Desiree Lindent (2018 bajnoka) a 2017-es első, kétszeres világbajnok kenyai Edna Kiplagatot, továbbá a kétszer Párizsban, egyszer-egyszer Chicagóban és Bostonban (2016) diadalmaskodó etióp Atsede Baysát.

„Alig várom, hogy a rajtvonalhoz álljak a történelmi maratonin – fogalmazott Linden, aki ötször végzett a legjobb ötben. – A tapasztalat sokat ér Bostonban, és különleges kihívás lesz ennyi korábbi bajnokkal versenyezni. Keményen edzek, és minden korábbinál motiváltabb vagyok, hogy emlékezetesen szerepeljek októberben.”

A kerekesszékesek mezőnyében többszörös bajnokok térnek vissza, ráadásul ők történelmi pénzdíjért versenyezhetnek. Az egy dolog, hogy az Abbott World Marathon Majors néven futó, a hat legjelentősebb maratonit tömörítő sorozatban (tagja még Tokió, London, Berlin, Chicago, New York) itt osztják szét a legnagyobb pénzdíjat, ezúttal a nyílt és a kerekesszékes kategóriában is egyenlő pályarekordbónuszt, 50 ezer dollárt fizetnek, egyúttal az első esemény lesz, amely a felső végtag-, alsó végtag- és látássérült sportolóknak külön díjalapot biztosít.

A teljes nemzetközi mezőnyt augusztus 9-én ismertetik a szervezők. A résztvevőkről bővebben a verseny honlapján tájékozódhat – arról már korábban írtunk, meglehetősen szűrt mezőny szerepelhet a patinás eseményen.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Preska Bálintot motiválta a napfelkelte, egyenlített a PUB-on

Csupasport
2026.03.20. 14:04

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Csupasport
2026.03.19. 12:18

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Csupasport
2026.03.18. 14:05

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17
Ezek is érdekelhetik