Magyar futó a hat legnagyobb maratonin?

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.06.01. 18:38
Nagy Péter három éve indult a berlini versenyen, s bár tavaly a bostonin és a chicagóin a pandémia miatt nem vehetett részt, pótolná az élményt, miként New Yorkban, Londonban és Tokióban is.

Nagy Péter atlétikával kezdte sportkarrierjét, majd kipróbálta az országúti kerékpározást, ám hamar visszatért a futáshoz. A közelmúltban rengetegszer megdöntötte saját csúcsát, ám nem elégszik meg ennyivel, az ősszel ismét javítani szeretne az idején.

„Mivel eléggé aktív gyerek voltam, Veszprémben édesapám elvitt atlétikaedzésre, hátha ott levezetem a felesleges energiámat – nyilatkozta a kezdetekről a 32 éves Nagy Péter. – Nagyon megtetszett, ezért a középiskoláig rendszeresen futottam, majd ez abbamaradt, és elkezdtem országúti kerékpározni. Egyetemista koromban aztán semmilyen sportot sem űztem, majd amikor végeztem a felsőoktatási tanulmányaimmal, elkezdtem dolgozni, és mellette ismét sportolni. Kerékpározással tértem vissza, ám a versenyek színvonala nem fogott meg. Az Ironman-triatlonsorozat éppen abban az időben lett divatos, kipróbáltam, és egyből nagy szerelem lett. Biciklizni és futni már tudtam, hát megtanultam versenyszerűen úszni. Kétezertizenötben volt az első Ironman-versenyem Budapesten, majd fél év múlva fél Ironman-távon indultam. Lassan építettem fel magam, kétezertizenhétben Nagyatádon versenyeztem Ironman-triatlontávon, majd ezután még két hasonló versenyen vettem részt, és kétezertizenkilencben volt az utolsó megméretésem triatlonban, azóta csak futok.”

Nagy Péter 2020-ban a Bostoni és a Chicagói maratonin állt volna rajthoz, ám a koronavírus-járvány keresztülhúzta számításait.

„Tavaly két nagy múltú külföldi maratonit szerettem volna lefutni, a bostonit tavasszal, a chicagóit pedig ősszel. Sajnos ezek a tervek a koronavírus-járvány miatt meghiúsultak, pedig remek formában éreztem magam. A járvány berobbanása után minden versenyt töröltek, ám – én sem értem hogyan – hatalmas motiváció maradt bennem. Úgy gondoltam, ha a tavasszal nem jött össze, majd összejön legközelebb.

Az ősszel sikerült nagy egyéni csúcsot futnom a Budapest Maratonon, az összetettben harmadik lettem, és hat és fél percet javítottam a korábbi legjobb időmhöz képest.

Így akkor 2:33:24 volt az időm, ez akkor a csúcsom volt, ám azóta sikerült tovább javítanom. A maratoni táv a fő versenyszámom, a félmaratonihoz másfajta edzésmódszert kellene alkalmaznom. Mindennap edzek, hat-hét napot futok, mellette rendszeresen kerékpározom, így egy héten tizenkét-tizennégy órát sportolok.”

 

 

Hozzátette, reméli, hogy az ősszel a Budapest Maratonon tovább javíthatja a csúcsát.

„A tavasszal már voltak versenyek, megtartották az országos maratoni bajnokságot, amely úgy is remekül sikerült, hogy a semmiből közölték velünk, hogy megrendezik. Itt is javítottam a korábbi csúcsomon, így 2:32:32 a legjobbam maratoni távon. Remélem, visszatérnek a versenyek, az ősszel a Budapest Maratonon ismét javítani szeretnék az időmön, továbbá remélem, hogy jövőre a nemzetközi versenyek is újra elérhetők lesznek. Nagy célom, hogy a hat major maratonit lefussam, ezek közül a berlinit kétezertizennyolcban már teljesítettem, így hátravan még a bostoni, a chicagói, a New York-i, a londoni és a tokiói.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik