csupasport bannerhátsófüves banner

Szűrt mezőny indulhat a Bostoni maratonin

R. E. B.R. E. B.
2021.05.09. 13:00
null
Több mint kilencezer, szintidővel rendelkező futó nem indulhat a Bostoni maratonin. A koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent a mezőny létszáma, így a megszokottnál jóval erősebb időre volt szükség.

A híres maratoni versenyek iránt mindig nagy az érdeklődés, gyakran már annak is örülni lehet, ha egyáltalán kisorsolják a futót a részvételre, vagy csak simán bekerül az indulók közé. A kvalifikációs idő önmagában sosem életbiztosítás – ezt húzta alá a Bostoni maratoni is.

A szervező Boston Athletic Association (BAA) a héten kezdte el értesíteni azokat, akik startvonalhoz állhatnak az október 11-re tervezett eseményen, a bekerülőknek 7:47-tel kellett jobb idővel rendelkezniük, mint a korosztályuknak megszabott kvalifikációs idő.

Az április 23-i határidőig 23 824 futó jelezte részvételi szándékát a 125. Bostoni maratonira, közülük 14 609-nek van legalább 7 perc 47 másodperccel erősebb eredménye a szintidőnél. És mivel csökkentették az indulók számát, a maradék 9215 futó pórul járt, ők nem állhatnak rajthoz.

A szerencsések a világ 87 országából és az Egyesült Államok ötven tagállamából érkeznek. A virtuális maratonira is lehetett jelentkezni, az október 8–10-én tartandó eseményen 105 országból szándékoznak indulni.

A Canadian Running Magazine ennek apropóján áttekintette, hogyan alakultak az elmúlt évtized szintidejei, mezőnyei. Eddig sem volt egyszerű bejutni a nagy presztízsű bostoni viadalra, például 2013-ban öt perccel lett erősebb a szintidő korosztályonként, majd 2019-ben ugyanennyivel lett keményebb a kvalifikációs idő.

A mostani 7:47-es különbséggel összehasonlítva: 2012 és 2017 között 2:28-cal kellett felülmúlni a szintidőt, 2018-ban 3:23-mal, és már akkor több mint ötezer futó maradt le az indulásról. A legutóbbi, hagyományos keretek között megrendezett eseményen csaknem 5 perc volt a szintidő és a kvalifikációs idő közti differencia, és 7200-an maradtak le a maratoniról..

Persze nem lenne ilyen kemény a bejutási küszöb az idén, ha a koronavírus-járvány miatt nem kellett volna jelentősen visszavágni a létszámot. Miközben az elmúlt évtized legkisebb mezőnye is 27 ezer indulót számlált, és 2013 óta nem is volt harmincezernél alacsonyabb a létszám, most húszezernél húzták meg a határt.

A 14 609 induló mellett fennmaradó helyeket elitatlétákkal és meghívott sportolókkal töltik fel, részben a jótékonysági program keretében.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Boston Marathon: Korir és Lokedi is megvédte a címét

Atlétika
2026.04.20. 19:17

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30
Ezek is érdekelhetik