csupasport bannerhátsófüves banner

Óránként négy mérföld, két és fél napon át

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.22. 18:21
null
Szombaton kezdte, kedden fejezte be az Észak-Írországban rendezett versenyt a 38 éves Keith Russel, aki 63 egymást követő órában tett meg több mint négy mérföldet, egészen pontosan 6.7 km-t.

Egyedi kihívás nyomán figyelhettünk fel a brit Keith Russellre, aki 63 egymást követő órában futott le 4.167 mérföldet, tehát 6.7 km-t a Backyard Ultra Last One Standing nevű versenyen, amelyet az Atlas Running szervezett az északír Down kerületben, Florida Manorban.

A kiírás szerint az volt a feladat, hogy az indulók óránként megtegyék a több mint négy mérföldes kört, és addig folytatták, amíg már csak egy ember maradt. Értelemszerűen minél gyorsabban futott valaki, annál többet pihenhetett a következő rajt előtt, persze visszaüthetett, ha kihajtotta magát.

Ötvenen álltak rajthoz, és a maga 63 órájával a végére csak Keith Russell maradt talpon. Az esemény múlt szombaton kezdődött, Russell kedd reggel fejezte be.

„Az ötvenedik óra környékén azt gondoltam, vége –
fogalmazott a BBC videójában. – Mentálisan keménynek tartom magam, de ez nagyon nehéz kihívás volt. Amikor láttam, hogy mások még haladnak, sétálnak, úgy éreztem, nekem is mennem kell. Az ötvenedik óra környékén négyen maradtunk, és azt hittem, még vagy húsz órán keresztül fogunk futni.”

A 38 éves férfi megdöntötte az ír rekordot, ami meglepetésként érte. Sosem gondolta, hogy nemzeti csúcsok elérésére, átírására lehet képes, alapvetően élvezni akarta a futást.

Szívbemarkoló a története, hiszen azért kezdett érdemben futni, hogy rajthoz állhasson bénulással született, kerekesszékbe kényszerülő lányával, Alannával a 2017-es dublini maratonin. A nyolcéves kislány a maratoni után hat héttel hunyt el…

„Saját érdekemben, a mentális egészségem miatt is folytattam a futást, és minden alkalommal igyekszem még tovább menni.” Ennek jegyében egyre több ultramaratonin állt rajthoz, ezzel a versennyel pedig újabb kihívást talált magának. Most gondolkozhat, mi legyen a következő feladat.

Az eseményhez kapcsolódva ne feledkezzünk meg a nők között legjobbnak bizonyuló Amy Masnerről, aki ír, brit és Európa-rekordot is javított 59 órás teljesítményével.

Képek forrása: Keith Russell / Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Közel a kihüléshez, kísérő nélkül teljesítette a Spartathlont

Csupasport
2025.10.01. 16:22

Lányai is segítették, hogy teljesíteni tudja az UTMB-t

Csupasport
2025.09.30. 19:50

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.29. 19:35

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
2025.09.28. 13:51

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
2025.09.28. 09:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Nagy kirándulás lesz számára az első Spartathlon

Csupasport
2025.09.24. 11:22
Ezek is érdekelhetik