Már az ősi Kínában is szörfözhettek

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 18:01
Címkék
Egy olasz történész, Nicola Zanella feltételezése szerint valójában nem Polinéziából, hanem Kínából származik a szörfözés, amelyet már a Szung dinasztia idején is űztek.

Napsütés, víz, hatalmas hullámok, gyönyörű tájak, bikinis lányok és kigyúrt férfiak. A legtöbb embernek elsőre ez jut eszébe a szörfözésről, azt viszont már talán kevesebben tudják, hogy a manapság már hatalmas népszerűségnek örvendő sportág valószínűleg Polinéziából származik. Legalábbis ez volt az eddigi, leginkább elfogadott elképzelés.

Egy olasz történész, Nicola Zanella ellenben azt feltételezi, hogy a szörfözés eredete Kínába vezethető vissza.

Először akkor kezdett el erre gyanakodni, amikor 2006-ban egy kunmingi buddhista templomban járva megpillantott egy domborművet, amely megvilágosodott buddhistákat ábrázolt. De nem ez volt az igazán érdekes, hanem az, hogy a középen álló alak pont úgy nézett ki, mint egy szörfös, az egyetlen különbség az volt, hogy deszka helyett egy hatalmas halon egyensúlyozott.

Forrás: adventure-journal.com

Az ottani szerzetesektől hiba próbált információt szerezni, mivel azt sem tudták, mi az a szörfözés. Mindössze annyit tudott meg, hogy a domborművön látható emberek Hangcsouban éltek. Több sem kellett neki, azonnal elmerült a kínai irodalomban, és

rátalált egy történetre, ami látszólag megmagyarázza a látottakat.

A történet egy ünnepségről ír, amelyen Szung császár és a nemesek szórakoztatására több száz borzolt hajú, tetovált bátor „vízi ember” száz és száz trükköt mutat be az óriási hullámokon a Csientang folyón, miközben a náluk lévő zászlónak még a rúdja sem lesz vizes. Emellett több olyan forrást talált, amely arra utal, hogy ezek az emberek eközben egy deszkaszerű tárgyon álltak. Miután a Szung dinasztia 960 és 1279 között uralkodott, ezért ha a feltételezés igaz, akkor ebben az időszakban Kínában már javában szörföztek. Ami biztos, hogy ennél régebbi utalás a sportágra egyelőre nincs. Persze elképzelhető, hogy valaki a közeljövőben felfedez majd egy újabb érdekes domborművet...

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik