csupasport bannerhátsófüves banner

Két ob egy helyen, egy időben

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2021.02.20. 19:56
null
Molnár Tamás, az atlétikai szövetség Ultrafutó Bizottságának elnöke beszámolt arról, mi a magyarázata annak, hogy április tizedikén Balatonalmádiban rendezik meg mindkét hosszú távú ultraversenyt, s megtudtuk tőle, hogy a 24 órás világbajnokság Bukarestben lesz, nem Temesváron.

A Magyar Atlétikai Szövetség ultrafutó bizottságának hivatalos Facebook-oldala péntek reggel tette közzé, hogy a március 13-ra meghirdetett 100 kilométeres országos bajnokság abban az időpontban elmarad, mert a budakalászi önkormányzat visszavonta a rendezésre vonatkozó engedélyét.

A szervező Pomázi Futó Bajnokok SE a versenyt április tizedikén Balatonalmádiban rendezi meg a kiírásban foglaltaknak megfelelően.

Sok futónak mindkét viadalra volt nevezése (mert Balatonalmádiban arra az időpontra már meghirdettek egy eseményt), emiatt néhányan dühös vagy értetlenkedő kommenteket fogalmaztak meg a közösségi oldalon – az ügyben megkérdeztük Molnár Tamás bizottsági elnököt.

„A helyzet nagyon egyszerű – kezdte mondandóját. – A Balatonfüredi Atlétikai Klub Balatonalmádiban 24 órás országos bajnokságot rendez, a terület ki van bérelve és önkormányzati engedély is van, így a pomázi ultrafutók Budakalászról oda viszik le a 100 kilométeres ob-t, vagyis két külön szervezésben, de egy pályán futhatnak a versenyzők. A kommenteket azért nem értem, mert a megszólalók egy része nem igazolt versenyző, versenyengedély nélkül pedig nem is tudnának elindulni az ob-n.”

A „pomázi” 100 kilométeres bajnokságon a nyílt futamokat nem rendezik meg, s bár természetesen vannak olyanok, akik Budakalászon futottak volna egy százast márciusban, aztán áprilisban megpróbálkoztak volna a 24 órás erőpróbával, a koronavírus-járvány jelenleg sok mindent felülír, más időpontot és rendezőt sem lehetne már találni, az egyetlen megoldás, hogy a két szervező összedolgozik.

A füredi klub részéről Baranyai Máté elnök igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, kiemelve, hogy akinek a száz kilométer fontosabb, mint a 24 óra, szívesen átteszik a nevezését egy másik versenyre, hogy ne érje anyagi kár.

Azt nem lehet megtenni, hogy valaki egyszerre indul a kettőn, vagyis lemérik a 100 kilométeres eredményét, aztán fut tovább, amíg le nem telik a 24 óra.

„Mi, az ultrafutó bizottság csak a magyar bajnokságban vagyunk érdekelve, abba nem szólhatunk bele, ki milyen versenyt rendez és hol – mutatta be a hátteret Molnár Tamás. – A magyar bajnokságok rendezési jogát minden évben megpályáztatjuk, és ezután valaki elnyeri. A jövő évre vonatkozó pályázatok már ki is vannak írva, ezáltal tudjuk betartani a szabályokat. Ugyan a versenysportesemények járványidőszakban is engedélyezve vannak, a budakalászi polgármester – aki egyébként orvos – kőkeményen ragaszkodik ahhoz, hogy a mostani helyzetben ne rendezzenek ott versenyt. Ez tavaly is megtörtént, akkor a meglévő versenyeket szervező egyesületek fogtak össze, hogy lebonyolítsák a többi bajnokságot.”

Molnár Tamásnál arról is érdeklődtünk, mi újság a 24 órás világbajnoksággal: az ub elnöke arról tájékoztatta a Csupasportot, hogy május 22-ről októberre halasztották az eseményt, s nem Temesvár, hanem a román főváros, Bukarest lesz a rendező.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Szoros volt a hajrá, de Kovács Gáspár győzött a hazai terepen

Csupasport
15 órája

Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

Csupasport
2025.12.01. 17:50

Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Csupasport
2025.11.30. 11:23

Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

Csupasport
2025.11.27. 12:13

Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

Csupasport
2025.11.26. 12:05

Bekapcsolt a versenyszellem, meglepő győzelmet aratott

Csupasport
2025.11.24. 18:20

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Csupasport
2025.11.22. 15:16

Elkönyvelte a második helyet, végül aranyérem került a nyakába

Csupasport
2025.11.21. 12:24
Ezek is érdekelhetik