Ott a torony: közel, mégis távol!

„Aki bármilyen félmaratonit le tud futni, az simán felér” – jegyezte meg Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója a szombati Kékes Csúcsfutás kapcsán, amelynek rangjáról sokat elárul, hogy immár 23. alkalommal vágnak neki a futók a 11.6 kilométer útnak, ami Mátrafüredről az ország tetejéig vezet.

„671 méter a szintkülönbség az útvonalon, és két kétszáz méteres szakaszt leszámítva végig emelkedik, a legnehezebb az utolsó 3.6 kilométer, Mátraházától a csúcsig – folytatta Kocsis Árpád, aki tagja a Kékes Csúcsfutók Klubjának, hiszen tizenöt alkalommal teljesítette az erőpróbát. – A legfontosabb, hogy óvatosan, megfontoltan kell futni, tartalékoljunk az erőnkkel a végére. Ahol a Tour de Hongrie-n Valter Attila elhúzott, az a legnehezebb rész, az utolsó hétszáz méter nagyon kemény emelkedő, abba bizony sokan belegyalogolnak.”

A ikonikus versenyen kétezer feletti létszám is volt már, most ezerhétszáz körül jár a nevezők száma, azaz most is jó néhányan vágnak neki a kihívásnak. A rajtszámokat csak a kitöltött „Covid-nyilatkozat” ellenében lehet átvenni, és fontos, hogy az egészségünk érdekében betartsunk minden szükséges óvintézkedést.

„Kerékpárral még nem mentem fel a Kékesre, de tervezem, bár biztos vagyok benne, hogy még nehezebb, mint futva. Korábban sokat bringáztam, triatlonoztam, egy 8-10 százalékos emelkedőn nagyon kell taposni, hogy guruljon, vánszorogjon az a bicikli. Aki nem extrém módon felkészületlen, az fel fog érni a hegyre” – hangsúlyozta Kocsis Árpád, aki elmondta, a leggyorsabbak, a négyperces kilométereket futó „őrültek” ötven perc körül érnek fel, míg a mezőny vége két óra körüli idővel teljesíti a távot, amelynek az első nyolc kilométerén van szintidő, utána szabadon lehet küzdeni a célig.

„Azt szoktuk mondani, mindenki képzelje el előre a taktikát, legyen felkészülve arra, hogy az elején lassan fut, mert ha korán megy fel a pulzus, azt már nem lehet lehozni, be kell osztani az erőt.”

Kocsis Árpád hozzátette, fel kell készülni arra, hogy a csúcson 6-8, de akár 10 fokkal is hidegebb lehet, ezért ennek megfelelően kell öltözködni, hiszen a futás során melegük lesz a versenyzőknek, fent viszont fázhatnak, és a hegymenet a síkhoz képest duplán falja a kalóriákat.

Viszont aki felér, annak ott a dicsőség, hogy felfutott az ország tetejére, no meg készülhetnek a fotók a Kékestető csúcsán található kőnél, ahol több százan szoktak várni arra, hogy elkészíthessék az obligát fényképet a kővel és a befutóéremmel, s bizony ez a megméretés sokak bakancslistáján szerepel.

„Érdekesség, a mezőnynek több mint a fele alföldi megyékből érkezik, akiknek esélyük sincs hegyi edzésekre, és ez bizonyítja, hogy anélkül is fel lehet futni a csúcsra. Aki kétórás félmaratonit tud, az nagyjából egy óra húsz, egy óra harminc alatt felér – tette hozzá Kocsis Árpád. – A rajtnál egyébként érezhetően óvatosabb a hangulat, nincs a futóversenyeken megszokott hallelujaérzés, mindenki tudja, hogy kemény kihívás vár rá. A második évtől fogva a kilométereket jelző táblák alján ott van a magasság is, ebből is lehet látni, hol tartanak a futók és útközben több helyen is felbukkan a Kékes tetején lévő torony, azt szoktuk mondani, hogy csak oda kell menni, itt van mindjárt egy karnyújtásnyira!”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!