csupasport bannerhátsófüves banner

Merényi Tímea újra a Kékes csúcsán

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 14:55
null
Megvédte címét a Szkíta SE futója a 23. Kékes Csúcsfutáson, amelyen ha elindul, meg is nyeri – harmadszor próbálkozott, s harmadszor győzött, csak hat férfi futott jobb időt nála.

Kékes Csúcsfutás-specialistának tartja magát?

Végül is mondhatjuk, hiszen eddig háromszor indultam, és mindháromszor nyertem is – felelte Merényi Tímea Krisztina, a 23. Kékes Csúcsfutás női győztese. – Nagyon fekszik nekem ez a pálya, szeretek emelkedőn futni.

A három győzelem közül melyik áll a szívéhez legközelebb?

Talán az első, bár az idei is nagyon jólesett. Leggyorsabban – ötvenegy perc, harminckilenc másodperc alatt – az első, 2014-es Kékes Csúcsfutásomon értem fel, erre emiatt emlékszem vissza szívesen. Utána négy versenyt is kihagytam, tavaly tértem vissza, és mindjárt meg is nyertem.

Ezzel az időeredménnyel a férfiak között is megállta a helyét. Elégedett vele?

Igen, bár az idei ötvenhárom perc harmincöt másodperces időm elmaradt attól, amelyet az első versenyen értem el. Persze senki se értsen félre, ezzel is meg vagyok elégedve. Főleg ahhoz képest jó eredmény, hogy mostanában nem sokat edzettem. Összességében nagyon élveztem a futást.

Miért nem tudott eleget készülni erre az erőpróbára?

Március környékén úgy volt, hogy megoperálják a derekamat, de végül a koronavírus-járvány miatt nem került rá sor. Egy kis korrekciós műtétről lett volna szó. Időközben meggyógyult a derekam, legalábbis egyre jobban éreztem magam, így májusban újrakezdtem az edzéseket. Úgy tűnik, sikerült formába hozni magam. Sokat gyógytornázom, így a gerincem is nagyon jól bírja a terhelést. Év közben néhány hétvégét a mátraházi edzőtáborban töltöttem, ahol két külföldi versenyre készültem, de sajnos mindkettőt lefújták. Nem hittem volna, hogy a Kékes Csúcsfutáson ilyen jó formában leszek, ráadásul meg is nyerem.

Hogyan pihente ki magát a viadal után?

Nem vagyok már tinédzser, így egy-két nap pihenésre mindenféleképpen szükségem van. Ennek ellenére másnap elindultam a Nagykovácsiban rendezett Montrail terepfutóverseny tizennyolc kilométeres távján, és ha már elindultam, győztem is. Úgyhogy most tényleg pihenek néhány napot, szerencsére hétfőn sohasem kell bemennem a munkahelyemre.

A tavalyihoz képest mennyiben volt más az idei csúcsfutás hangulata?

Ha arra kíváncsi, vajon a járvány rányomta-e a bélyegét, azt kell mondjam, nem. Szinte ideálisak voltak az időjárási körülmények, reggel nagyon kellemes volt a levegő. Az óvintézkedések miatt most máshonnan rajtoltunk, és kisebb csoportokban, másfél perces időközönként vágtunk neki a távnak. Jóllehet a rajtzónában mindenkinek szájmaszkot kellett viselnie, a startot követően levehettük. Nagyon jó volt a hangulat, csaknem annyian indultunk, mint tavaly.

Mit tervez az év hátralévő részében?

Sajnos elmaradt az erre az évre tervezett két külföldi versenyem, de a novemberi, BSI által rendezendő Balaton Maratonon indulni szeretnék, feltéve, hogy megtartják. A SPAR Budapest maratonit most kihagyom, mert nem tudtam eleget készülni.

A 23. Kékes Csúcsfutás eredményeit ide kattintva nézhetjük meg.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
2025.09.29. 11:02

„Ha nem játszom, nem vagyok boldog” – interjú az ETO középpályásával, Vitális Milánnal

Képes Sport
2025.09.28. 11:23

Szabó Szebasztián: Van még miért küzdeni

Úszás
2025.09.24. 09:54

Győri-Lukács Viktória: Amikor az érem hozzáért a hasamhoz, eszembe jutott, hogy hárman állunk a dobogón

Kézilabda
2025.09.23. 11:23

3x3-as kosárlabda: Jakab Máté nem szeretné, ha még egyszer teljes csapatcserére lenne szükség

Kosárlabda
2025.09.09. 09:23

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Képes vagyok győztes pályára állítani a csapatot” – Per Johansson-interjú

Képes Sport
2025.09.07. 14:37
Ezek is érdekelhetik