csupasport bannerhátsófüves banner

Összefogtak a tájfutók

2020.06.03. 16:48
null
A koronavírus-járvány alatt több tájékozódási futó nehéz helyzetbe került, de a sportág berkein belül segítségnyújtást szerveztek – fiatalok és idősek is kaptak támogatást.

Nemrég arról írtunk, hogy a koronavírus-járvány alatt a tájfutók előtt „nyitva állt” a természet, aminek köszönhetően tavasszal három amatőr rekord is megdőlt a tájékozódásifutó-pályákon. Persze a futás ezen szakágát sem kerülték el a járvány okozta nehézségek – de érkezett segítség.

Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy a kór miatt a teljes tavaszi versenyszezont törölni kellett, és elmarad a nyári dániai világbajnokság is. Ez versenyzői szemmel mindenkinek kellemetlen volt, ám az igazi problémát nem ez jelentette ebben a helyzetben.

Voltak ugyanis érzékenyebben érintett családok, amelyeknek a munka elvesztése miatt anyagi nehézségei adódtak, vagy megfelelő digitális eszköz hiányában a fiatal sportolók nem tudtak részt venni a digitális oktatásban.

Végül hét tájékozódási futónak nyújtott segítséget a program, összesen kétszázezer forint anyagi támogatás és a tanuláshoz használható két laptop formájában.

Ezzel még nem merült ki a felajánlott támogatások kerete, ráadásul több klubban a fiatalabbak segítettek bevásárolni, ügyet intézni a szenior versenyzőknek. A program most lezárult, hiszen lassan kezd minden visszatérni a régi kerékvágásba, de szükség esetén bármikor újraindítható.

Az országos tájékozódásifutó-versenyek várhatóan augusztus elején indulnak újra, és a sok elhalasztott verseny miatt zsúfolt őszi félév vár a sportolókra.

Jelen állás szerint valamennyi elhalasztott országos bajnokságra sor kerülhet az idén, csak későbbi időpontban, miként a június végén Salgótarjánban rendezendő ifjúsági Európa-bajnokság is átkerült októberre. A felnőttválogatottat leginkább az idei dániai vb törlése és a 2022-es magyarországi felnőtt Eb 2024-re halasztása érintette.

A dániai lett volna az első városi tájfutó-világbajnokság, de mert elmarad, a válogatott kerettagok felkészülésének fókuszába már a 2021-es csehországi erdei vb került.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik