csupasport bannerhátsófüves banner

Csécsei Zoltán célba vette a Balatont

Rác BenedekRác Benedek
2020.04.28. 18:49
null
Bár a koronavírus miatt a klasszikus módon el kellett halasztani az Ultrabalatont, Csécsei Zoltán májusban teljesíti a különleges viadalt, amelyre Bódis Tamás is benevezett.

A múlt héten már említette Csécsei Zoltán, hogy hamarosan fontos dologról számol be: nem titkolózik tovább.

„Kiírták a privát a Ultrabalatont, kapunk nyomkövetőt, felfestik a nyilakat az úttestre, letölthetjük a gps-tracket, én pedig a május 30-ra beneveztem – újságolta Csécsei Zoltán. – Egyébként is terveztem az Ultrabalatont, csak amikor úgy volt, hogy nem lesz tavasszal versenyidőszak, újra nekiálltam alapozni. Most egyik napról a másikra változik a programom, alapoztam télen, majd most másfél hónapot, immár pedig elkezdünk újra feladatos edzéseket végezni, jöhet a formába hozó időszak, végre valami! A mostani helyzet felkészülés és motiváció szempontjából sem ideális, meg azért néhány gyorsabb sráccal szoktam résztávozni is, de erre az utóbbi hetekben nem volt lehetőségem.”

Magát az Ultrabalatont májusról október első hétvégéjére halasztották, míg a privát Ultrabalatonra május 15-től (egészen év végéig) kéthetente szombaton kerül sor, és minden alkalommal csak egy-egy versenyző (és kísérője) lehet a „pályán”.

A sort Takács Krisztián nyitja, majd Csécsei Zoltán és Bódis Tamás következik. A lista szépen telik, de akad még néhány szabad időpont. A rajt és a cél ugyanúgy Balatonfüreden lesz, és Keszthely, majd Siófok felé tartva kell megkerülni a tavat, a 221 kilométeres táv szintideje 32 óra.

„Az Ultrabalaton eddig nem alakult a legjobban nekem, kétszer negyedik voltam, egyszer pedig fel kellett adnom – tekintett vissza Csécsei Zoltán a korábbi évekre. – Egyszer akkor maradtam le a dobogóról, amikor pénzdíjas volt a verseny és több kiváló külföldi ultrafutó is rajthoz állt, köztük az olasz Ivan Cudin, aztán lábközépcsont-sérülés miatt ki kellett állnom 111 kilométernél, tavaly pedig sérülésből tértem vissza, és nem sikerült megcsípnem a dobogót. A célom, hogy a 22:01 órás eredményemet végre egy vállalhatóbbra javítsam. A titkos vágyam a 20 órán belüli idő, a legtitkosabb pedig a pályacsúcs megdöntése.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
17 órája

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Csupasport
2026.03.02. 14:29
Ezek is érdekelhetik