Titkok futókról – futóknak is!

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2020.03.06. 21:28
Büszkén mondhatjuk, hogy minőségi és színvonalas kiadvány lett a Csupasport által készített Futóarcok könyv, amelyről Bogárdi Szilviát, Csécsei Zoltánt és Vincze Zsófit kérdeztük.

Karácsony előtt jelent meg a Csupasport stábja által készített Futóarcok című könyv, amelyben több mint harminc futóval készítettünk interjút, az ultra- és terepfutók mellett pedig az olimpikonokra is fókuszáltunk.

„Nagyon tetszett a könyv, szép lett, örömmel vettem a kezembe – mondta Bogárdi Szilvia, a kiadvány egyik szereplője. – A családban többeknek is adtunk belőle karácsonyra, és én is vártam, hogy belelapozhassak. Először a hozzám közel állókkal, ismerősökkel készült interjúkat olvastam el, Németh Zoltán, Márkus Öcsi, Maráz Zsuzsi, de kíváncsi voltam másokra is, például Baji Balázsra, vagy éppen Zelcsényi Miklósra. Magát az interjú készítését is nagyon élveztem, jó volt együtt dolgozni a stábbal.

Azért is tetszik a könyv, mert olyan oldalukról is bemutatja a futókat, amelyet a legtöbbet nem ismernek, számomra is sok érdekesség derült ki róluk.”


Csupasport-magazin: A nehéz pályák nagymenője


Vas Kata Blanka igazi vagány csaj, imádja a nehéz pályákat – de voltaképpen minden bringás szakágban otthon érzi magát. Ha pedig már sok az edzés, kikapcsolódásként elmegy a családdal – bringázni!
Erről és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.



Bogárdi Szilvia mellett Csécsei Zoltánt is faggattuk a könyv kapcsán, a futópados világrekorder pedig elmesélte, ő is nagy örömmel fogta kézbe a kiadványt, több interjút is elolvasott már, amelyek számára is érdekesek voltak, mindez ráadásul egy szép, (Csécsei-)fotókkal gazdagon illusztrált könyvben. Érdekesség egyébként, hogy Csécsei Zoltán a Futóarcokban mesélt arról, hogy az egyik célja a 24 órás futópados világrekord, amelyet azóta meg is javított, míg a másik két említett eredmény a 24 órás világbajnokság és a Spartathlon megnyerése.

„Az tetszik a könyvben, hogy azokról olvashatok, akiket személyesen ismerek és azokról is, akiket csak látásból – kezdte Vincze Zsófia, az Ultra-Trail Hungary győztese. – Az egyik kedvenc szereplőm Márkus Öcsi, vele köszönőviszonyban vagyunk, de nem sokat beszéltünk még, nagyon jó volt róla olvasni. Ami a velem készült interjút illeti, élőben nem nézek ki olyan jól, mint a képeken, a futáshoz nem kötődő ismerősök, barátok is elolvasták a rólam szóló részt. A könyv ott van az ágyam mellett, így rendre elő tudom venni.”

A Futóarcok könyv továbbra is megvásárolható a könyvesboltokban, a BSI által szervezett futóversenyeken, és megrendelhető a lapcentrum.hu oldalon. A 236 oldalas könyv ára 4990 forint.

Vincze Zsófia az ágya mellett tart egy példányt a Futóarcok könyvből (Fotó: Tumbász Hédi)

(A fenti képen: Bogárdi Szilvia, fotó: Tumbász Hédi)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik