csupasport bannerhátsófüves banner

Közösségi futás: 9 helyett 100 kilométer

Nedjalkov BeaNedjalkov Bea
2020.02.17. 14:18
null
Kilenc kilométer, pontosan ennyi a távolság a két baranyai település, Szederkény és Bóly között, amit a lelkes futók száz kilométer alatt tettek meg.

A pécsi székhelyű amatőr futókat tömörítő FutaPécs Sportegyesület nagy sikerű közösségi futását immáron hatodik alkalommal rendezték meg Baranya megyében. Idén mintegy negyvenen indultak a különböző távokon a szederkényi általános iskola udvarából.

A rendezvény ötletgazdája, Inhoff József, aki többször teljesítette például az Ultrabalatont is párban, a Csupasportnak a rendezvény gálavacsorája közben nyilatkozott.

„Minden évben nagy örömmel látjuk a futókat ezen a jeles eseményen – fogalmazott. – Ez számunkra ünnepély, így mindig hangsúlyozom is, hogy nem versenyt, hanem klasszikus közösségi futást szervezünk. A szememben itt mindenki győztes, aki rajthoz áll. Mindig nagyon jó hangulatban szoktak telni a Szederkény–Bóly 100-asok, ahogy egymás közt hívjuk a rendezvényt, de az idén valamilyen különleges okból kifolyólag kifejezetten sikeresnek tartom a szervezést.”

futás

Mivel a futóesemény nem verseny, így mindenki saját felelősségére indul az örömfutáson, nem jelölt és nem biztosított útvonalon, amelynek egy része főúton keresztül is halad. A száz kilométeres pálya két körből áll, a futók pedig szabadon választhatnak még a negyvenöt és az ötvenöt kilométeres útvonalak között.

Mivel nem versenyről van szó, így nincs a nap végén dobogó, de ünnepélyes gálavacsorával így is kedveskednek az indulóknak és a kísérőknek, a kerékpáros vagy az autós kíséret ugyanis megengedett, a rendezők őket is szeretettel látják vendégül.

Az idén a leghosszabb, egészen pontosan százkét kilométeres távot tizennyolc futó teljesítette. Hetven és hatvan kilométert egy fő, ötvenöt kilométert tizenegy, negyvenötöt pedig hat sportoló vállalt. A leghosszabb távon a hölgyek között Katona Éva 10 óra 39 perc alatt, míg a férfiaknál a többszörös Spatrtathlon-teljesítő Kovács Ádám 9 óra 37 perc alatt küzdötte le a távot. Várnai Gergely kétszeres Korinthosz 160-teljesítő (akiről korábban már mi is írtunk) is ott volt a mezőnyben a hétvégén.

Az idei Szederkény–Bóly 100 kilométeres verseny kiválóan sikerült. A főszervező, Inhoff Józsi „elintézte” a zavartalan napsütést, és szél is alig volt.

„A frissítő állomásokon mindenki nagyon segítőkészen állt a futók rendelkezésére, egyetlen szívfájdalmam csak az volt, hogy kevés helyen adtak zsíros kenyeret. A versenyközpontban korlátlanul volt forró víz, a vacsorához felhasznált hús alapján pedig valószínűleg komoly vérengzés történhetett a község csirke- és disznóállományában” – idézi fel a szombati nap élményeit az ultrafutó.

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik