Duóból trió: biztosító fék a Himalájában

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.02.24. 20:51
Már az idei Makalu-expedíción csatlakozik a Klein Dávid, Suhajda Szilárd duóhoz a tapasztalt Ács Zoltán, aki alaptábori vezetőként tapasztalatot gyűjt a Mount Everestre.

Az Eseményhorizont csapata április elején indul következő expedíciójára, a 8463 méter magas Makalura, de a szokásos tagok, Klein Dávid és Suhajda Szilárd mellett ezúttal Ács Zoltán is utazik, aki az alaptábori kapcsolattartó lesz.

Némileg szokatlan lehet neki a szerep, hiszen három nyolcezres csúcsán is állt már a Himalájában: 2000-ben a Broad Peaken (8051 m), 2003-ban a Gasherbrum II-n (8035 m), 2005-ben pedig a Cso Ojun (8201 m), 2002-ben pedig 8650 méterig jutott a Mount Everesten.


„Tudtam, hogy baj van…”


Tíz éve már, hogy Erőss Zsolt szörnyű balesetet szenvedett, és amputálni kellett a lábát. Társai és felesége segítségével elevenítjük fel a borzalmas napot. Művégtaggal is visszatért a hegyekbe, és 2013-ban mászás közben, a Kancsendzöngáról visszaereszkedve hunyt el.


Erről és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.


„Ha van egy feladat, arra kell koncentrálni. Azért vállaltam el, mert úgy gondolom, élvezni fogom, ráadásul az Everest északi oldalán, a tibeti normál úton még nem jártam – mondta Ács Zoltán a Csupasportnak. – Az igazi feladatom az Everesten lesz jövőre, az idei Makalu-expedíció a főpróba, hogy a gyakorlatban is lássuk, mi hogyan működik, és egy év múlva a kommunikáció és a feladatok elosztása is gördülékenyebb legyen. Most nem is megyek ki velük végig, csak az utolsó három hétre, a csúcsmászásra.”

Az alaptábori vezető feladata, hogy amikor a hegymászók fent vannak a hegyen, tartsa a kapcsolatot a táborban lévő többi csapattal, tudja pontosan, ki merre mozog a hegyen, ismerje és elemezze az időjárás-előrejelzéseket, hiszen a jól kiépített alaptáborban sokkal könnyebb használni a kapcsolati hálót és információhoz jutni, mint fent.

Ma már általában a nagyobb, kereskedelmi expedíciók alkalmaznak ilyen kapcsolattartót, aki mindig a táborban van, adott esetben várja az ereszkedő mászókat, a szakáccsal teát főzet, vagy eléjük megy segíteni az utolsó néhány kilométeren.

„Mivel jártam már nagy magasságban, és ismerem annak élettani hatását, objektívebben tudom kezelni a tőlük hallottakat” – fogalmazott Ács.

„A fizikai állapotuk ismeretében érdemben tudom segíteni a döntéseiket, hiszen kell nekik még egy visszacsatolás. Sőt adott esetben, mint egy biztosító fék, felül is tudom bírálni őket – bár a végső döntés természetesen a mászóké.”

Az alaptábori vezetőre több példa is van a hazai hegymászásban. Az Erőss Zsolt nevével fémjelzett Magyarok a világ nyolcezresein expedícióinál minden esetben Kollár Lajos töltötte be ezt a pozíciót, tavaly pedig Klein Dávid is hasonló szerepet játszott Suhajda Szilárd sikeres K2-mászásánál, amikor folyamatosan biztatta és nyugtatta mászótársát.

Kilenc nyolcezres egy képen: Ács Zoltán (3), Klein Dávid (4) és a Suhajda Szilárd (2)

„Egy alaptábori vezetőnek bírnia kell a nagyobb a magasságot is, aktívnak kell tudni maradnia – tette hozzá Ács, akinek nem szándéka végig az alaptáborban üldögélni. – Az Everest északi oldalán például hatezer-négyszáz méteren van az előretolt alaptábor, amely mintegy húsz kilométerre van az alaptábortól, oda segíteni kell felhordani a cuccokat.”

„A Makalu-expedíció célja nemcsak a csúcs elérése, hanem már előretekintünk az Everestre, hogy tisztázzuk a szerepeket, a határokat és a felelősséget, és ezek alapján valamilyen konszenzust alakítsunk ki. Ki kell tapasztalni, kinek mi a pontos feladata.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik