Bódis a vb-aranyért, a csapat a dobogóért fut

Vágólapra másolva!
2019.10.27. 07:25
A 24 órás világbajnokság hajrájába érve Bódis Tamás remekel, akár nyerhet is, a magyar csapat pedig a franciákkal küzd az ezüstéremért.

Az éjszaka és a hajnal újabb remek híreket hozott a 24 órás világbajnokágról. Bódis Tamás tartja Spartathlon-formáját. Egyre feljebb lépett – azaz futott –, sorra előzte meg ellenfeleit, és a litván Sorokinnal harcol a vb-aranyért. Csécsei Zoltán a 9., Halama Levente a 28. helyen állt.

Csapatban az amerikaiak nagyon elhúztak, a magyar válogatott a franciákkal küzd a második helyért, de a dobogó már szinte biztosnak tűnik. A legjobb magyar hölgy, Zétényi Szvetlana a 26. helyen állt 190 kilométerrel 21 óránál.

KORÁBBAN ÍRTUK:

Féltávnál is magabiztosan futott a 24 órás világbajnokságon a magyar trió: a 13. óra után Bódis Tamás (nyitó képünkön) a hatodik, Csécsei Zoltán a nyolcadik helyen állt, és Halama Levente is csaknem befért az első húszba. Három amerikai és három francia futó is az élbolyba tartozott, de jól mentek a spanyolok és a japánok is. Féltávnál Franciaország vezetett 414.8, a második helyen Japán és – igen! – Magyarország állt 413.3 kilométerrel, azaz egy kör hátrányban. Az amerikaiak két, az ötödik spanyolok viszont már kilenc kör mínuszt szedtek össze a magyar csapathoz képest.

A magyar hölgyek közül Bogárdi Szilvia és Zétényi Szvetlana a 35-36. helyen állt, Máténé Varju Edit ugyan a mezőny második felében, de már ő is túljutott 110 kilométeren.

Az amerikai Camille Herron hatalmas fölénnyel, 16 kilométeres előnnyel vezetett, míg a férfiaknál a litván Aleksandr Sorokin futott az élen, alig megelőzve a francia Erik Claveryt (Bódis négy, Csécsei öt kör hátrányban volt).

KORÁBBAN ÍRTUK:

Nyolc kemény órán vannak túl a franciaországi 24 órás ultrafutó-világbajnokság résztvevői. A mintegy 400 sportember között heten magyar színekben futnak: a Spartathlon-győztes Bódis Tamás, a görögországi versenyen második Csécsei Zoltán, továbbá az egyéni csúcsra készülő Halama Levente a verseny kezdetétől sokáig együtt, egymást segítve futott a 20-25. hely környékén.

Bódis és Csécsei továbbra is kizökkenthetetlennek tűnt, a nyolcadik óra után a 9. és 10. helyen voltak, és mivel Halama is jól tartotta magát, a magyar csapat a negyedik helyen állt.

Az éllovas japánok és a második helyezett franciák három, míg a spanyolok két körrel teljesítettek többet – egy kör mintegy másfél kilométer. Ott volt a mezőnyben a Szakura Micsin remeklő Büki Tivadar is, ám hat óránál, mintegy hatvan kilométernél kiszállt.

A hölgyeket Bogárdi Szilvia, Zétényi Szvetlana és Máténé Varju Edit képviseli, de a magyar szurkolóknak ismerős lehet az amerikai színekben versenyző, egri születésű Nagy Katalin is, aki 2015-ben Torinóban egyéniben és csapatban is 24 órás világbajnok lett. (És ha már sikerek, ne feledjük: Bérces Edit 2001-ben világbajnoki aranyat nyert.) A 147 tagú női mezőnyben Bogárdi legjobb magyarként a verseny harmadánál 28. volt.

Korábbi cikkeinkben írtunk a lebonyolításról (Albiban egy futballpályán vannak felállítva a sátrak, és egy másfél kilométeres futópályán kell minél több kört megtenni a 24 óra alatt), és bemutattuk a 24 órás futás történetét is.

A verseny vasárnap délelőtt ér véget, egyéniben és csapatban is világbajnokot hirdetnek, de mivel a legfiatalabb és legrutinosabb futók között akár negyven-ötven év is lehet a korkülönbség, természetesen korosztályok szerint is kategorizálják a sportolókat. Ami nagyon valószínűnek tűnik: a hölgyeknél a V4 korosztályt a fehérorosz Larisa Labartkava nyeri meg, lévén ő az egyetlen résztvevő. Amit tesz, igazán elismerésre méltó, hiszen 70 évesen indult el a 24 órás versenyen. (A vb-ről írt valamennyi anyagunk megtalálható ezen a linken.)

Folyamatosan frissülő hírek a 24 órás válogatott fb-oldalán, élő eredménykövetés pedig ITT.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik