csupasport bannerhátsófüves banner

Magyar csapatok keresztül az Alpokon

Nedjalkov BeaNedjalkov Bea
2019.08.30. 12:15
null
A hét végén tizenötödik alkalommal rajtol a Transalpine Run, a világ egyik legkeményebb és legkülönlegesebb terepfutóversenye az Alpokban. Lesz kétnapos és egyhetes viadal is.

A németországi Oberstdorfból rajtolnak a futók szombat reggel 9 órakor, és pontosan egy héttel később, az olaszországi Solda városában érnek majd célba, miután megtettek 273.8 kilométert és leküzdöttek 16 150 méter szintkülönbséget. Több mint negyven országból mintegy háromszáz csapat állhat rajthoz.

A három magyar indulóból 299-es rajtszámmal láthatjuk Lőrincz Olivért (vele korábban beszélgettünk az előkészületekről) és Nedjalkov Balázst, akik a magyar Salomon csapat képviseletében érkeztek.

Nedjalkov Balázs és Lőrincz Olivér

Kertész Kata és Szigeti Csaba a Coffeerun Hungary Sportegyesület színeiben 203-as rajtszámmal versenyeznek.

Erdélyből érkezett Gábos Szilárd és Erős Levente, ők 92-es rajtszámmal Románia színeiben állnak rajthoz a nyolcnapos kihíváson.

Erős Levente és Gábos Szilárd

Szigorú szabályokat kell betartaniuk a futóknak a verseny során. A nyolcnapos verseny alatt a napi szakaszokat végig együtt kell a csapattagoknak lefutni, a kijelölt pályán két percnél hosszabb időre nem hagyhatják el egymást a versenyzők, az ellenőrzőpontokra közösen kell megérkezni. A magashegyi körülmények miatt a kötelező felszerelés is részletes: lélegző esőkabát, hosszú ujjú felső, hosszúnadrág, kesztyű, meleg sapka.

A versenyszervezők azt is egyértelműen kikötötték, hogy aszfaltos cipőben nem lehet rajthoz állni, kizárólag terepfutócipőben lehet elindulni a versenyen, és az egészségügyi csomag tartalmát is részletesen meghatározták a versenyszabályzatban.

A magyar indulók már a helyszínen készülnek, átvették a rajtcsomagot, és izgatottan várják a holnapi rajtot.

Szász Norbert és Belák Balázs

A versenyt ide kattintva lehet élőben nyomon követni a holnapi naptól a kiválasztott csapat rajtszámával.

Az első két nap legérdekesebb történéseivel vasárnap este újra jelentkezik helyszíni tudósítónk!

Legfrissebb hírek

Kimagasló eredményre számított, meg is nyerte a tizenkét órás ob-t

Csupasport
11 órája

Egészen a célig menekült a versenytársa elől – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.06.10. 16:04

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Mindhárom célját elérte, boldogan távozott az UTH-ról

Csupasport
2026.06.05. 14:58

Bejött a lassúbb taktika – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.05.27. 14:58

Sokszor elesett, mégis győzött az érzelmes jótékonysági versenyen

Csupasport
2026.05.26. 15:33

Borza Helga számára az olaszországi bronzérem felér egy arannyal

Csupasport
2026.05.25. 17:07

Bejött a számítása, bronzérmet szerzett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon

Csupasport
2026.05.19. 14:16
Ezek is érdekelhetik