csupasport bannerhátsófüves banner

Nemcsak mondja, példát is mutat

Rác BenedekRác Benedek
2019.06.07. 20:00
null
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője néhány éve kezdett rendszeresen futni. Győrfi Pál azt vallja, nem kell világcsúcsokat futni, viszont a rendszeres mozgással sokat tehetünk az egészségünkért.

Margitsziget. Minden második reggel. Egy vagy néha két szigetkör. Ez Győrfi Pál penzuma, aki néhány éve döntött úgy, hogy szorosabbra fűzi a kapcsolatát a mozgással, és azóta rendszeresen a Margitszigeten sportol, mielőtt bemenne a munkahelyére.

„Három-négy évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy jobban odafigyelek a mozgásra, azóta futok. Általában egy kört szoktam teljesíteni, ha van időm, akkor esetleg kettőt – kezdte Győrfi Pál. – Volt már, hogy felvittem egészen tizennégy kilométerig, de aztán sajnos elkezdett fájni a talpam. Persze nekem is mondták, hogy kell egy igazán jó cipő, de az ember mindig a saját kárán tanul. Akkor több hónap kimaradt, kezelésekre jártam, úgyhogy azóta rendszerint maradok az egy szigetkörnél.”

Győrfi Pál hozzátette, azért is mondott igent a Nemzeti Futóverseny nagyköveti tisztére, mert munkája során is rendszeresen látja, mennyire fontos, pontosabban mennyire fontos lenne az egészséges életmód.

„Az életmódváltásom hozta magával, hogy a nyilvános szerepléseim alkalmával igyekszem hangsúlyt fektetni a prevencióra. Természetesen elmondom a tévében a baleseti híreket, de emellett nagyon fontos, hogy a megelőzésről is beszéljek – hangsúlyozta Győrfi Pál. – Naponta háromezer esetünk van, amelyek nagyobb része nem közlekedési baleset, hanem olyan esetek, amelyek betegségekkel kapcsolatosak, és egészségesebb életmóddal megelőzhetők lennének. Így pedig egyértelmű volt, hogy a Nemzeti Futóverseny mellé állok, hogy ezzel is egészségesebbé tegyük a nemzetet.”

Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjétől megtudtuk, 5 kilométeren áll rajthoz a Nemzeti Futóversenyen, aminek két oka is van. Az egyik a már említett kisebb sérülés, hiszen úgy véli, a viadalon elvinné a versenyszellem, és nem akarja túlterhelni a talpát. A másik pedig az üzenet, hogy 5 kilométer futással – hetente, mondjuk, három alkalommal – is sokat tehetünk az egészségünkért.

„Rendszeresen hívnak motivációs előadásokat tartani. Legutóbb Kazincbarcikán egy nagy gyár dolgozói előtt beszéltem, s jó volt látni, hogy bár nem volt kötelező a részvétel, nagyon sokan eljöttek – folytatta Győrfi Pál. – A visszajelzésekből látom, hogy van hatása annak, amit mondok, ami nagy felelősség. Arról is beszéltem, hogy bár a sporthírekben csak a csúcsteljesítményeket mutatják, a versenysport nem mindig egészséges, ezért sem ciki, mondjuk, csak öt kilométert futni. Az előadások után rendre megkeresnek e-mailben vagy a közösségi oldalakon keresztül, és sokan számolnak be arról, hogy változtattak az életmódjukon. Bízom benne, hogy ezzel is hozzájárulok a hosszabb, egészségesebb életükhöz.”

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik