csupasport bannerhátsófüves banner

Pecázás: kedvcsináló fogások

Vágólapra másolva!
2019.03.11. 10:48
null
Címkék
Itt a március, végre terepre mehetnek a horgászok. Kedvcsinálóként nézzük át, melyek voltak az elmúlt évek legnagyobb fogásai.

Alighogy kisüt a nap, rügyeket bontanak a fák, rákezdenek az énekesmadarak, és a horgász is nyomban leporolja a felszerelését, a legtöbben márciusban kiülnek valamelyik tó- vagy folyópartra. Kedvcsinálóként felelevenítjük az elmúlt évek legnagyobb fogásait, ki mit csalt horogra világszerte. A képek önmagukért beszélnek.

Listánk első helyezettje egy mekongiharcsa. Jellemző, nem volt elég egy horgász a kifogásához, ketten is kellettek, hogy biztonsággal partra tudják hozni. Órákon át fárasztották, mikor egyikük karja elfáradt, jött a váltás. A fő képen látható világrekorder mekongi harcsa és kifogói 2005-ben küzdöttek meg egymással Thaiföldön. A csali állítólag pióca volt.

A második az a tokhal lett, amely – jóindulattal – ötször nehezebb volt kifogójánál. 2012 szeptemberében egy kaliforniai horgász csalta horogra a kanadai Fraser folyóban. Az óriási fehér tok 3.5 méter hosszú, törzskerülete 1.1 méter, súlya pedig 500 kilogramm volt – becslések szerint. Érdekesség, a horgász mindössze egy óra alatt kifárasztotta, a fotók elkészítése után pedig nyomban visszaengedte a folyóba.

Óriás laposhal. Kevésbé ismert halfaj, Norvégia partjainál akadt egy német horgász, Marco Liebenow horgára. Másfél órán át küzdöttek egymással, mire a különös formájú élőlényt sikerült kiemelni a vízből. A zsákmányt 2013 júliusában fogta ki, súlya 234 kilogramm volt. A férfi elmondása szerint a halszörnyet kifogni olyan erőt igényelt, mintha egy tengeralattjárót készült volna partra húzni. Rajta kívül még három ember segítsége kellett a hal kifárasztásához. A zsákmány hossza 2.6 méter volt.

A kardorrúhal köztudomásúan veszélyes. A világhálón több olyan felvétel is kering, amely a kifogása közben készült, és bizony a bátor hal torpedóként repül a hajóba, hogy éles orrával megsértse az őt kifogni készülő horgászt. A legnagyobb, halászok által kifogott kardorrú, amelyet hitelesítettek is, 7 méter hosszú volt, súlya meghaladta az 1 tonnát. A képen látható, sporthorgászok által zsákmányolt rekorder 220 kilós és 352 centiméteres volt.

 

Legfrissebb hírek

Cseh csapatok állhattak dobogóra a XI. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupán

Egyéb egyéni
2025.04.19. 18:11

Nyitrai Zsolt: Magyarország az egymillió horgász hazája

Egyéb egyéni
2025.04.14. 16:40

Horgászat: százötven kilogramm hal akadt horogra az idei Média Kupán

Egyéb egyéni
2023.08.27. 10:58

Horgászat: a világ minden tájáról érkeznek az egyik legnagyobb szakmai kiállításra

Egyéb egyéni
2023.06.16. 15:22

Futódressz a jelmez alatt – Csőre Gábor és a sport

Egyéb egyéni
2021.01.28. 16:08

Endre bá fogásai – Anger Zsolt és a sport

Egyéb egyéni
2020.12.21. 16:19

Sportlövészet: miért nem lett futballista Péni Istvánból?

Egyéb egyéni
2020.08.27. 15:31

Sportlövészet – Péni Istvánt egy sérülés akadályozta meg abban, hogy futballista legyen

NSO Tv Egyéni sportok
2020.08.27. 15:29
Ezek is érdekelhetik