Doppingvétség miatt nagy bajban Bonfiglio

Vágólapra másolva!
2018.11.18. 20:39
Kellemetlen ügy Olaszországban: az egyik legjobb ultrafutó, Marco Bonfiglio szervezetében a megengedettnél nagyobb mennyiségű gyulladáscsökkentőt találtak, így felfüggesztették versenyengedélyét. Mi történhetett?

Marco Bonfiglio egyike az olaszok legnépszerűbb és legnagyobb presztízsű ultrafutóinak, néhány hete a Csupasport is hosszabb interjút készített vele. Azonban most nagy bajba került: az olasz Nemzeti Doppingellenes Bíróság felfüggesztette versenyengedélyét, mivel a megengedetthez képest nagyobb mennyiségű betametazont találtak a vérében a 2018. október 14-én rendezett paviai Ticino Ecomarathon alkalmával.

Az idén már nem ő az első, akit felfüggesztenek. Cristina Pitonzo szervezetében szintén betametazont találtak az ellenőrzés során áprilisban, aki a Seregnoi 100 kilométeres verseny női győztese volt. Ugyanezt a versenyt egy másik doppinggal kapcsolatos eset is beárnyékolta. Gianluca Tonetti – aki másodikként ért célba 7:05 órás idővel – szervezetében triamcinolid-acetolint találtak, ami szintén kortikoszteroid, ugyanúgy, mint a betametazon, azaz erős gyulladáscsökkentő, ami az immunválasz elnyomásával fejti ki hatását.

Mi az a kortikoszteroid?

A kortikoszteroidok a legerősebb elérhető gyulladáscsökkentő gyógyszerek. Bármely gyulladásos folyamatban hatékonyak. Fontos szerepet játszanak a súlyos, idült obstruktív tüdőbetegségek kezelésében. Közvetlenül alkalmazhatóak a károsodott bőrfelületen – írta a dr.info.hu.


Továbbá felfüggesztettek egy 31 éves bergamói futónőt, Luisa Bettit a 100 km-es Delle Alpi után, mert szintén betametazont mutatott ki a teszt.

Marco Bonfiglio felfüggesztését követően a közösségi média felzúdult, nagyon sokan kiálltak a bajnok mellett, kitartást és sikeres versenyzést kívánva neki, sőt, a szolidaritás jeleként sokan lecserélték profilképeiket vele közös szelfikre.

Vajon mi történhetett?

Marco Bonfiglio hosszabb közleményben foglalta össze az eseményeket. Elismerte a döntés jogosságát: hangsúlyozza, hogy jóhiszeműen járt el, mivel a betametazont orvosi kezelése miatt szedte, s ezt utólag dokumentálta is. Tudja, hogy előzőleg kellett volna jeleznie, a szabály nem ismerete nem menti fel annak ellenére sem, hogy az ügyészség elfogadta, kizárólag kezelés céljából használta.

Fájlalja, hogy a sportszerűségét és a futás iránt érzett őszinte szenvedélyét kétségbe vonják, továbbá, hogy nem veszik figyelembe, hogy amatőr sportolóként nincs tisztában mindennel, ami, sajnos, sokba kerül neki.

Sajnálja, hogy az évek folyamán nap mint nap izzadtsággal és fáradtsággal töltött munkáját beárnyékolja ez az eset, hiszen mindeddig az összes doppingteszten negatív eredménye volt. Kijelenti, hogy minden siker és minden veszteség a munkájának és erőfeszítésének az eredménye, amit minden barátja tud, akikkel osztozik a futás szeretetében. Megköszönte a közösségi médiában az érte kiálló emberek támogatását, akik emlékeztetik az elmúlt évek sikereinek feledhetetlen pillanataira. Végül ígéretet tett, hogy hamarosan ismét versenyez majd, és nem hagyja abba a futást, mivel abban az ember magát győzi le, főleg és legfőképpen olyan álságos körülmények idején, mint a jelenlegi.

Emlékezhetünk, Magyarországon is volt egy kellemetlen eset, Makai Viktória vizeletében amfetamin-származékot mutattak ki. Ő az a futónő, akit néhány hete megtámadtak, és meg akarták erőszakolni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik