csupasport bannerhátsófüves banner

Speciális táv Balatonfüreden

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2018.09.12. 17:52
null
A Balatonman-versenysorozat füredi állomásán a triatlonos berkekben szokatlan speciál táv is szerepel a programban. Az egyik legnagyobb összecsapás ott várható Flander Márton és Hankó Dávid között.

Hankó Dávid közel egy éve a BalatonMan PRO Team tagjaként készül arra, hogy saját álmai mellett valóra váltsa a vele közösen dolgozó szakmai team terveit is, amely nem kevesebb, mint hogy néhány éven belül nemzetközi szinten is eredményes és elismert Ironman-versenyzője legyen hazánknak. A BalatonMan-versenysorozat füredi eseményére elfogadta a meghívást Flander Márton is, aki eddig négyszer szerezte meg a „Magyarország hosszú távú bajnoka” címet, illetve a triatlonosok álmának számító Hawaiion is átszakította a célszalagot. Sőt, idén ismét rajthoz áll az ironman-világbajnokságon.

 

Legrövidebb táv az úszás, hozzávetőlegesen egy kilométer.

 

„Kevesebb, mint öt hét van vissza az év fő versenyéig, a hawaii ironman-világbajnokságig – mondta Flander Márton. – Az ironman versenyek előtt három–négy héttel hagyományosan beiktatunk egy »hosszú hétvégét«, ami természetesen az edzések hosszúságára utal. Ilyenkor nagyjából száznyolcvan kilométer kerékpározás, valamint harminc–harminckét kilométer futás az adag. Idén kapóra jött, hogy a BalatonMan Füred-versenye megfelelő időpontban van, és palettán van az úgynevezett speciál táv, ami nagyjából egy kilométer úszás, száznyolcvan kilométer kerékpározás és hét kilométer futás. A hosszú edzést így gyakorlatilag versenykörülmények között tudom teljesíteni, ami jó lehetőséget biztosít az esetleges hiányosságok észrevételéhez. Az meg csak hab a tortán, hogy olyan kiváló versenyzők is rajthoz állnak, mint Hankó Dávid, az idei középtávú bajnok vagy Rónaszéki Balázs, aki idén szintén indul a hawaii világbajnokságon. Nem titkolom, ez főleg edzőverseny számomra, így a mindenáron nyerni attitűdöt félre kell tennem a nagyobb cél érdekében, de ettől függetlenül az előírt kereteken belül mindent megteszek a lehető legjobb eredmény eléréséért.”

 

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: Dévay Márk és Kropkó Márta sikerei Karlovy Varyban

Egyéb egyéni
2026.09.13. 21:42

Triatlon: egy ezüst, egy bronz a zágrábi junior Európa-kupa-viadalon

Utánpótlássport
2026.09.13. 14:20

Lehmann Csongor negyedik lett a SuperTri-döntőben

Egyéb egyéni
2026.09.07. 08:57

Triatlon: Katona Korinna nyert a junior Ek észak-írországi viadalán

Utánpótlássport
2026.09.06. 13:48

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
2026.09.04. 18:42

Triatlon, vb-sorozat: Kiss Gergely 12. lett Kínában

Egyéb egyéni
2026.08.29. 09:28

Triatlon: Szilágyi Tamás és Zelinka Gabriella nyerte a hosszútávú triatlon ob-t

Egyéb egyéni
2026.08.09. 19:00

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43