csupasport bannerhátsófüves banner

Van, aki bulizni, más nyerni ment

2018.06.18. 18:00
null
Csaknem két és félezren indultak az idei Brutálfutáson Nyáregyházán, így a zokniban induló mezőny létszám-, a győztes pedig pályacsúcsot döntött.

A létszám- és a pályacsúcs is megdőlt az idei Brutálfutáson, június 16-án, szombaton ugyanis 2490-en döntöttek úgy, hogy nemcsak futnak egy jót, hanem közben csúsznak, másznak, kúsznak, úsznak, kötelet és hegyet másznak. Ennyien még soha nem indultak ezen a versenyen.

A Brutálfutás 7.0 hét kilométeres akadálypályáját úgy alakították ki, hogy egy dimbes-dombos motokrosszpályát folyamatosan locsoltak vízzel, alkalmi tavakat alakítottak ki rajta, szalmabála- és autógumi-alakzatokat építettek rajta, és felszerelték szögesdróttal meg álcahálóval.

A zokniban rajtoló mezőnynek nyitófeladatként az önálló cipőfelhúzással kellett megbirkóznia, bár mind a hét futamban volt olyan vakmerő futó, aki mezítláb próbált meglógni a többiektől, több-kevesebb sikerrel.

A Brutálfutás alapvetése, hogy kétféle résztvevő indul el az eseményen: aki bulizni jött, és aki nyerni. A négyszeres bajnokként érkező, ötszörösként távozó Szabó Sándor idén is megvédte címét, a rövidített útvonalon zajló döntőben új pályacsúccsal érkezett célba. A nők között Mihály Réka volt a leggyorsabb.

A 2018-as Brutálfutás győztesei

Férfiak
18 éves korig: Kiss Roland Krisztián
18-35 év: Szabó Sándor
35-50 év: Szögyényi Gábor
50 év felett: Somogyi Károly János

Nők
18 éves korig: Csepcsányi Kiara Jázmin
18-35 év: Mihály Réka
35-50 év: Nagy Csilla
50 év felett: Komka Zsuzsanna


 

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik