BL: Nagelsmann szerint a célkitűzés teljesítve, „döntő” következik az MU ellen

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.03. 10:17
null
A két csapat közül az egyik valószínűleg nem fog továbbjutni (Fotó: AFP)
Julian Nagelsmann, az RB Leipzig vezetőedzője szerint csapata teljesítette a célkitűzését, és a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában aratott győzelmét követően a továbbjutás szempontjából döntőként tekinthet a Manchester United elleni, zárókörös összecsapásra.

 

A Lipcse – amelyben ezúttal is végig Gulácsi Péter védett, Willi Orbán pedig a 94. percben csereként lépett pályára – a szerdai játéknapon úgy nyert 4–3-ra a Basaksehir vendégeként, hogy a győzelmet érő találatát már a hosszabbításban szerezte. Nagelsmann elsősorban csapata kapott góljairól tett említést, a szakember szerint védekezésükön mindenképpen javítani kell a jövőben.

„Most viszont egy döntő vár ránk a Manchester Uniteddel szemben, amit mindenképpen szerettünk volna elérni” – utalt Nagelsmann a jövő keddi összecsapásra, amelyen a hozzájuk hasonlóan kilenc ponttal álló angol gárdát fogadják. A lipcseiek 5–0-ra kikaptak Manchesterben, azaz nyerniük kell, mivel a legutóbbi sorozatban döntős Paris Saint-Germain (szintén 9 pont) otthon várhatón legyőzi a Basaksehirt.

Marcel Sabitzer, a lipcseiek csapatkapitánya a törökországi mérkőzés után csapata gyenge hatékonyságát hangsúlyozta.

„Ha megnézzük a statisztikákat, látjuk, hogy már korábban el kellett volna döntenünk a mérkőzést, melyet teljesen feleslegesen tettünk izgalmassá. Ezt mindenképp meg kell szüntetnünk, mert a jobb ellenfelekkel szemben így nehézzé tesszük a dolgunkat” – mondta Sabitzer.

A lipcseiek a mérkőzés elején nagy helyzeteket hibáztak el, de a 43. percre így is kétgólos előnyre tettek szert. A folytatásban Irfan Kahveci két távoli lövésével és egy szabadrúgásával 3–3-nál utolérte ellenfelét a hazai együttes, a találkozót végül Alexander Sörloth 92. percben szerzett találata zárta le. A szeptember közepén 20 millió euróért szerződtetett norvég center első gólját szerezte új klubjában.

„A góltalanságom miatt már nagy nyomást éreztem magamon, mostantól viszont tudok végre a saját játékomra koncentrálni” – nyugtázta Sörloth.

Az európai szövetség statisztikája alapján a törökök tíz, a németek húsz alkalommal próbálták bevenni az ellenfél kapuját a mérkőzésen. A hazaiak négyszer találták el a kaput, a vendégek nyolcszor, illetve mindkét csapatnak öt-öt olyan lövése volt, amely elkerülte a kaput.

Tuncay Sanli (Fenerbahce) és Burak Yilmaz (Galatasaray) után Kahveci a harmadik török játékos, aki triplázott BL-meccsen, és Gareth Bale (Tottenham), valamint Ronaldo (Real Madrid) után szintén a harmadik, aki vesztett meccsen talált be háromszor az ellenfél kapujába.

Legfrissebb hírek

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
10 órája

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
14 órája

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
16 órája

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08
Ezek is érdekelhetik