BL: a korrekorder Totti szerénykedik, Pellegrini számolgat

Vágólapra másolva!
2014.09.30. 23:10
A Bajnokok Ligája E-csoportjában az angol Manchester City az olasz Romát fogadta, és 1–1-es döntetlen született a rangadón. Az angolok hamar előnybe kerültek Sergio Agüero tizenegyesből szerzett góljával, amelyet a 38 évesen és 3 naposan kapuba találó, és ezzel BL-korrekorderré avanzsáló Francesco Totti egyenlített ki. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

„Hogy nyertünk egy pontot vagy elveszítettünk kettőt? Nagyom nehéz ezt megítélni, mert már az elején gólt kaptunk. Egy kemény csapat ellen játszottunk, az angol bajnok otthonában léptünk fel. Hozzá kell szoknunk a nagy iramú európai mérkőzésekhez, de most igencsak megnehezítette dolgunkat a korán kapott gól. Igazából az a feladatunk, hogy minél egyszerűbben járassuk a labdát, ez a mi erősségünk a Serie A-ban és a BL-ben is. Soha nem érdekeltek a rekordok, hanem csakis a csapat érdekei, a személyes ambíciók csak ezután jönnek. De természetesen tudtam a rekordról…” – nyilatkozta a lefújást követően Francesco Totti, az utolsó félmondatot sokat eláruló félmosollyal lezárva, majd később hozzátette:Francesco Totti, az utolsó félmondatot sokat eláruló félmosollyal lezárva, majd később hozzátette:

„Azt hiszem, egészen jó kis mérkőzést vívtunk, mindig megpróbálunk pozitívan futballozni az erős ellenfelekkel szemben. Nehéz csoportban vagyunk, a legjobbat kell nyújtanunk a továbbjutáshoz. Ha úgy játszunk később is, mint ma este, komoly sanszunk lehet a továbblépésre.”

„Messze jártunk ma legjobb formánktól, de ez a találkozó csak fokozza elszántságunkat, hiszen letettük névjegyünket ebben az úgynevezett halálcsoportban. Tehetséges játékosokkal bírunk, de meg érteniük, hogy mindig keményen kell dolgozniuk a csapat érdekében, különösen, ha ilyen erős ellenféllel akadunk össze. Ashley Cole óriási volt ma este, jó hatással volt rá az angol levegő. Megmutatta, hogy micsoda nagy bajnok is ő. De dicséret illeti az egész csapatot, még akkor is, ha megszenvedtünk az utolsó percekben. Több helyzetet is kidolgoztunk, elégedett vagyok” – így a vendégek vezetőedzője, Rudi Garcia.

„Jó teljesítményt nyújtottunk, pedig hamar előnybe került az ellenfél – így a rómaiak angol légiósa, Ashley Cole. – Hittünk abban, hogy nem kapunk ki, sőt, igazából győzni jöttünk Manchesterbe. Hogy nyerhettünk volna ezen a mérkőzésen? Nem is tudom. Jól védekeztünk, így egy kicsit csalódottak vagyunk az iksz miatt.”

„Hogy hogyan is játszunk mostanában, az a következő mérkőzésen fog kikristályosodni, hiszen ha ott sem nyerünk, nem jutunk tovább. A lehetséges hatból egy pontot szereztünk eddig, de csak három ponttal vagyunk lemaradva a Roma mögött. Remélem, legközelebb sikerül nyernünk Oroszországban, majd megnézzük, hogyan teljesítettek ott a müncheniek. A mai nap nem a mi napunk volt” – így a találkozó után a City menedzsere, Manuel Pellegrini.

„Tudunk mi ennél sokkal jobban is futballozni, bár így is összehoztunk azért pár tiszta helyzetet. Erős és jól szervezett csapat a Roma, nem tudtuk saját tempókat diktálni ellenük, így aztán nem is nyerhettünk” – kesergett a végén James Milner, a City középpályása.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik