Robert Lewandowski a száz BL-gólra hajt

S. Á.S. Á.
2024.09.19. 11:13
Lewandowskiék a Monaco vendégeként kezdenek (Fotó: Getty Images)
Hans-Dieter Flick irányításával egyelőre veretlen a Barcelona, amely csütörtök este a labdarúgó Bajnokok Ligájában a Monaco otthonában folytathatja a menetelését.

A BL-ben is bemutatkozhat a Barcelona vezetőedzőjeként Hans-Dieter Flick. A német szakvezető a nyáron vette át a katalánok irányítását, és azóta valósággal szárnyal a csapat. A La Ligában öt forduló után egyedüli százszázalékos együttesként vezeti a tabellát, és csütörtök este, a Monaco otthonában is esélyesként lép pályára. A német edző munkamoráljáról mindenki szuperlatívuszokban beszél a klubnál, állítólag minden apróságra akkurátusan odafigyel, beleértve a játékosok egészségét és étkezési szokásait. Mindenkivel udvarias, és reggel héttől este hétig ott van az edzőközpontban, hogy mindent felügyelni tudjon, a nagy csapattól egészen az utánpótlásnál zajló munkáig. Ez pedig egyelőre a teljesítményen és a mutatott játékon is meglátszik.

A Bajnokok Ligája persze más terep, mint a spanyol bajnokság, de Flicknél kevés edző tudja jobban, mi kell a sikerhez a nemzetközi kupaporondon. Az 59 éves szakvezető 18 mérkőzésen irányította a Bayernt a sorozatban, és tizenhat győzelem, valamint egy döntetlen mellett csupán egyszer kapott ki. Három és fél évvel ezelőtt, 2021 áprilisában a PSG elleni negyeddöntő első, hazai felvonásán veszített 3–2-re. Az előző kiírást viszont veretlenül nyerte meg a bajorokkal, amiben a tizenöt gólt szerző Robert Lewandoskinak is kulcsszerepe volt. Márpedig azóta a lengyel csatár is Barcelonába igazolt. Neki a mostani a harmadik idénye a klubnál, és Flick irányítása alatt ismét kiválóan teljesít.

Eddig öt mérkőzésen négy gólt és két gólpasszt jegyez, a BL-nek pedig azzal a céllal vághat neki, hogy ebben a sorozatban elérheti a százgólos álomhatárt. Eddig 94 gólja van a sorozatban, vagyis ha legalább hatot szerez, csatlakozik ahhoz az illusztris társasághoz, amelynek egyelőre csak Cristiano Ronaldo (140 gól) és Lionel Messi (129 gól) a tagja. Rajta kívül egyébként senki sincs a mezőnyben, aki akár csak közel lenne a száz BL-gólhoz.

Érdekesség, hogy a Barcelona keretébe bekerült Ansu Fati is, aki sérülés miatt eddig egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára, a Bajnokok Ligájában pedig két éve, 2022 őszén játszott legutóbb. Kérdés persze, lehetőséget kap-e Monacóban, ahol vélhetően a Lamine Yamal, Robert Lewandowski, Raphinha hármas kezd elöl.

VÉLEMÉNY
Denis Zakaria, a Monaco középpályása a Mundo Deportivónak: A Barcelona egyelőre veretlen, és jó formában érkezik hozzánk, de egyáltalán nincs rajtunk teher. A jó védekezés kulcsfontosságú. Igaz, hogy augusztusban, a nyári felkészülés során megvertük őt három nullára, de ez semmit sem jelent. Az a Gamper-kupa volt, ez pedig a Bajnokok Ligája. Lamine Yamal lenyűgöző, elképesztő, hogy ilyen fiatalon ennyire magas szinten futballozik. Nem lesz könnyű őt féken tartani.

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
18.45: Crvena zvezda (szerb)–Benfica (portugál)
18.45: Feyenoord (holland)–Bayer Leverkusen (német) (Tv: Sport2)
21.00: Atalanta (olasz)–Arsenal (angol)
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–RB Leipzig (német)
21.00: Monaco (francia)–Barcelona (spanyol) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
21.00: Brest (francia)–Sturm Graz (osztrák)

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
8 órája

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
13 órája

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
17 órája

Harmincegy évvel ezelőtt sikerült meglepnie a Fradinak a Realt – videó!

Labdarúgó NB I
17 órája

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 19:59

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
2026.07.22. 21:57