BL: Barcát beszorító Napolit látott Gattuso, ezért is dühös

K. F.K. F.
2020.08.09. 00:16
null
Quique Setién (elöl) ezúttal Gennaro Gattuso fölé kerekedett (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, az FC Barcelona 3–1-re legyőzte a Napolit a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati játéknapján, a két csapat nyolcaddöntőjének visszavágóján, és bejutott a lisszaboni nyolcas döntőbe. Íme, néhány főszereplő gyorsértékelése!

 

„Az első lépést megtettük – értékelt Quique Setién, a Barcelona vezetőedzője. – A Napoli nagyszerű csapat, az első percekben nagyon észnél kellett lennünk, és később is teljes összpontosítást igényelt a védekezés. Ha a szünet után rúgtak volna még egy gólt, az óriási lökést adott volna nekik, szóval onnantól elsősorban arra ügyeltünk, hogy ez ne történjék meg. Néhányszor persze akadt némi fejetlenség, ezt el kell ismernem. Ehhez az is kellett, hogy Gattuso, akit csodálok a módszereiért, megint egy remekül összerakott csapatot küldjön pályára. Minden elismerésem az övé.”

„Az első meccsen tapasztaltak alapján tudtuk, hogy kiélezett visszavágó vár ránk, de szerencsére az elmúlt két hétben sikerült jól felkészülnünk. Az első félidőben nagyon elkaptuk a fonalat, a szépítésük után viszont tényleg észnél kellett lennünk, és szerencsére úgy hoztuk le a folytatást, ahogyan kellett – fogalmazott a harmadik gólt szerző Luis Suárez, aki a folytatásról is szót ejtett: – Hogy mi lesz a Bayern ellen? Egy egymeccses párharcban bármi megtörténhet. Ők a végső győzelem egyik nagy esélyesei, de ugyanezt elmondhatjuk a mi csapatunkról is...”

„Az első félidőben akadtak problémáink, de összességében nem volt ez rossz teljesítmény, csalódottak vagyunk, hogy mégis kiestünk – mondta az olasz szépítő gólt szerző Lorenzo Insigne. – Nem tudom, mekkora a jelentősége, de amíg az egyébként is kiváló Barca két hetet pihenhetett a mai csata előtt, mi szinte megállás nélkül meccseket játszottunk... Remélem, a következő idényünk jobban sikerül, ehhez azonban sokkal több gólt kell szereznünk, személy szerint nekem is. Rengeteg helyzetet alakítunk ki, de a felét sem használjuk ki...”

„Van miért bosszankodnunk, hiszen volt egy félórás leblokkolásunk, melynek során súlyos hibákat követtünk el, és kaptunk három nevetséges gólt – dühöngött Gennaro Gattuso, a Napoli vezetőedzője. – Az elején azt láttam, hogy beszorítottuk a Barcelonát, rögtön szereznünk kellett volna két gólt, ehelyett mi kaptunk egyet. Ráadásul rögzített helyzetből, amitől kikészülök... Ezért is hajtogatom, hogy hiába vannak remek képességű labdarúgóink, ez önmagában nem elég, ha mentálisan nem vagyunk elég jók. Így hiába birtokoltuk többet a labdát, hiába lőttünk kétszer annyit kapura, hiába törtünk át sokszor a védelmükön. Elkeserít, hogy ameddig mi ebből nem tudtunk profitálni, nekik annyi is elég, ha néhány négyzetcentiméternyi szabad területhez jutnak.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BARCELONA (spanyol)–NAPOLI (olasz) 3–1 (3–1)
Barcelona, Camp Nou, zárt kapuk mögött. Vezette: Cakir (török)
BARCELONA: Ter Stegen – Semedo, Piqué, Lenglet, Jordi Alba – Sergi Roberto, Rakitic, F. de Jong – Messi, L. Suárez (Júnior Firpo, 92.), Griezmann (Monchu, 84.). Vezetőedző: Quique Setién
NAPOLI: Ospina – Di Lorenzo, Manolasz, Koulibaly, Mário Rui – Fabián Ruiz (Elmas, 79.), Demme (Lobotka, a szünetben), Zielinski (Hirving Lozano, 70.) – Callejón (Politano, 70.), Mertens, L. Insigne (Milik, 79.). Vezetőedző: Gennaro Gattuso
Gólszerző: Lenglet (10.), Messi (23.), L. Suárez (45+1. – 11-esből), ill. L. Insigne (45+5. – 11-esből)

Továbbjutott: a Barcelona, 4–2-es összesítéssel
Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Juve Alajbegovic nagy góljával szerzett vezetést, majd emberelőnyben 2–0-ra megverte a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 22:21

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00