Videó: amikor Terry elcsúszott az MU elleni BL-döntőben

T. D.T. D.
2020.05.21. 20:29
null
Nem véletlenül bánatos Terry: rendkívül fontos pillanatban hibázott (Fotó: AFP)
Élő sportesemények híján újabb emlékezetes momentumot elevenítünk fel a sportvilágból. Most a 2007–2008-as idény Bajnokok Ligája-döntőjét vettük elő, amelyet éppen ma 12 évvel ezelőtt játszottak le. A fináléban a Sir Alex Ferguson vezette Manchester United és az Avram Grant irányította Chelsea vívott hatalmas csatát egymással!

Hogy az előzményekkel is képben legyünk: a Manchester United a csoportkörben az AS Romával, a Sportinggal és a Dinamo Kijevvel került egy csoportba, majd elsőként továbbjutva a Lyon, ismét a Roma, valamint az FC Barcelona került az útjába a fináléig vezető úton.

A Chelsea szintén csoportelső lett: a londoniak a Schalkét, a Rosenborgot és a Valenciát utasították maguk mögé, majd megnyerték az Olympiakosz Pireusz, a Fenerbahce és a Liverpool FC elleni párharcot.

Így érkeztünk el a moszkvai döntőhöz. Az első percek tapogatózása után a 26. percben jött az első gól: Brown beadásánál Essien lemaradt a középen emelkedő Cristiano Ronaldóról, aki Cech kapujába fejelt.

Még az első játékrész végén jött a válasz: Essien távoli lövése először Vidicsen, majd Ferdinandon változtatott irányt, s az így ziccerbe kerülő Frank Lampard kihasználta a lehetőséget.

A második félidőben és a hosszabbításban sem született gól, így a tizenegyespárbaj következett. A manchesterieknél csak CR hibázott, míg a londoniaknál az elcsúszó Terry mellett Anelka is rontott – illetve Van der Sar védett –, így a Manchester United emelhette fel a trófeát egy végletekig kiélezett finálé után, története során harmadszor (BEK/BL).

Ryan Giggsék ünneplik a győzelmet (Fotó: AFP)
Ryan Giggsék ünneplik a győzelmet (Fotó: AFP)

Edwin van der Sar on Twitter

OnThisDay in 2008! We will NEVER forget that rainy night in Moscow... @ManUtd @ChampionsLeague


Legfrissebb hírek

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
Tegnap, 10:31

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50