Női BL: csodálatos – Jakabfi triplázott a Stamford Bridge-en

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.05. 21:54
null
Az első gólt megelőző pillanatok – ezt még kettő követte Jakabfi Zsanettől (Fotó: AFP)
A Wolfsburg válogatott támadója, Jakabfi Zsanett triplázott a Stamford Bridge-en, a Chelsea otthonában a női Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első fordulójában. A német csapat a magyar játékos mesterhármasával 3–0-ra megnyerte a londoni mérkőzést, és felettébb kedvező helyzetből várhatja a hazai visszavágót.

 

A magyar válogatott futballista először a 12. percben talált be, amikor rástartolt egy hosszan előreívelt labdára, majd a Chelsea bizonytalankodó védője mellett átemelte az angol csapat kapusát. Jakabfi a 39. percben fejjel talált be, míg az 54. percben Caroline Hansen előkészítését követően közelről az üres kapuba passzolta a labdát.

A mesterhármast jegyző magyar támadót a 72. percben lecserélte edzője.

AZ ELSŐ

 

A MÁSODIK


 

ÉS A HARMADIK GÓL


 

Marozsán Dzsenifer csapata, a címvédő Lyon idegenben 5–2-re megverte a norvég Avaldsnes együttesét. A francia együttes második találatát a magyar származású középpályás készítette elő, aki kezdőként 68 percet töltött a pályán.

A Vágó Fannyt végig a soraiban tudó St. Pölten hazai pályán két góllal kikapott a Bröndbytől, míg a selejtezőcsoportban a Ferencvárost (is) megelőző Twente otthon 2–0-ra megverte a Sparta Prahát.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
BIIK Kazjgurt (kazah)–Verona (olasz) 3–1
Medyk Konin (lengyel)–Brescia (olasz) 4–3
SFK 2000 Sarajevo (bosnyák)–Rosszijanka (orosz) 0–0
Breidablik (izlandi)–Rosengard (svéd) 0–1
Apollon (ciprusi)–Slavia Praha (cseh) 1–1
Avaldsnes (norvég)–Olympique Lyon (francia) 2–5
Sturm Graz (osztrák)–FC Zürich (svájci) 0–6
Twente (holland)–Sparta Praha (cseh) 2–0
Athletic Bilbao (spanyol)–Fortuna Hjörring (dán) 2–1
Chelsea (angol)–Wolfsburg (német) 0–3
St. Pölten (osztrák)–Bröndby (dán) 0–2
Hibernian (skót)–Bayern München (német) 0–6

SZERDÁN JÁTSSZÁK
FK Minszk (fehérorosz)–Barcelona (spanyol)
Eskilstuna United (svéd)–Glasgow City (skót)
Lilleström (norvég)–Paris Saint-Germain (francia)
Manchester City (angol)–Zvezda 2005 Perm (orosz)
A visszavágókra a jövő héten, október 12–13-án kerül sor.

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
15 órája

Otthon botlott az éllovas ETO a női NB I tavaszi nyitányán

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 17:34

Szombaton kezdődik a női NB I tavaszi idénye

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 17:43

Az RB Leipzig a Wolfsburgot legyőzve elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.02.26. 22:48

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Nem Gulácsi védi a Leipzig kapuját a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.02.25. 15:52
Ezek is érdekelhetik