BL: Casoni szerint reális eredmény született Boriszovban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.06. 00:13
null
Casoni úgy látja, reális a végeredmény (Fotó: Veres Viktor)
A Videoton labdarúgócsapatát irányító Bernard Casoni szerint reális eredménnyel végződött a BATE Boriszov elleni BL-selejtezős párharcuk visszavágóján (1–0).

„El kell ismernünk, hogy a mérkőzés képe alapján reális eredmény született, főleg a kiállítás után ma jobb volt a BATE. Az első tíz-tizenöt percben működtek a hosszú átadások és sok labdát szereztünk, de később már hátrébb szorultunk és kevesebbszer értünk fel az ellenfél kapujához. A piros lap után nagyon nehézzé vált a meccs, tíz emberrel nem igazán volt lehetőségünk támadni, így pedig nem sikerült kiharcolnunk a hosszabbítást érő gólt” – idézi a vidi.hu Bernard Casoni mérkőzés utáni értékelését.

„Nem szeretnék külön kiemelni senkit, a védelem tette a dolgát, a támadók sok helyzetet alakítottak ki, összességében elégedett vagyok. Nyilván voltak hibák is, de ma leginkább az eredmény számított. Nagy volt a nyomás, ám örülök, hogy ezt elbírta a csapat és győzni tudtunk hazai pályán. Próbáltunk tanulni az első mérkőzés hibáiból, úgy érzem, a játékosok megértették, hogy mit kérek tőlük, és jobban koncentráltak ma este, mint az első találkozón. Ellenfelünk tíz emberrel is a lefújásig harcolt, de nagyon odafigyeltünk minden egyes párharcra és pontrúgásra, ezúttal ezért sikerülhetett kapott gól nélkül lehozni a találkozót” – mondta az újságírók előtt a BATE Boriszov vezetőedzője, Alekszandr Jermakovics.

Legfrissebb hírek

Videoton: a klub szerződést bontott Pető Tamással, Bekő Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 15:20

Botladozó csapat, ködös jövőkép – mi történik a korábbi bajnok Videotonnál?

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 11:59

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 18:55

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55