BL: gigantikus Celtic-mázli, továbbjutás az 1-6 ellenére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.08. 11:10
null
A Celtic óriási mázlival, a Legia súlyos hibájának köszönhetően lép tovább a BL-ben (Fotó: Action Images)
Az UEFA Bartosz Bereszynski jogosulatlan szerepeltetése miatt 3–0-val a Celtic javára írta jóvá a Legia Warszawa elleni, eredetileg 0–2-re végződő mérkőzést. A skót bajnokcsapat így továbbjutott a Bajnokok Ligája rájátszáskörébe, 1–6 helyett 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal. A Legia még fellebbezhet.

A Celtic elképesztő mázlival jut így tovább a rájátszásba, hiszen a párharc alatt a pályán mutatott teljesítmény alapján egy pillanatig sem volt esélye. Az Apollon Limassol elleni, előző idénybeli El-mérkőzésen kiállított és három mérkőzésre eltiltott Bereszynski a glasgow-i visszavágó hajrájában, a 86. percben lépett pályára.

A Legia nem nevezte Bereszynskit az előző selejtezőkörre a St. Patrick's Athletic ellen, és abban a hitben volt, hogy ezen a két mérkőzésen, illetve a Celtic elleni első találkozón letöltötte az eltiltását. Az eltiltás letöltéséhez azonban nevezni kellett volna a játékost a keretbe már a St. Patrick's ellen is. A Celtic kiemelt lesz a Bajnokok Ligája rájátszásában, így a teljes sorsolási táblát meg kell változtatni.

A Legia abban bízott, hogy az UEFA Máté Péter precedenséhez hasonlóan ítélkezik. Mint ismeretes, 2010-ben a DVSC-Teva védője úgy lépett pályára a hajrában a Liteksz Lovecs elleni rájátszásbeli mérkőzés visszavágóján, hogy a Debrecen nem nevezte be az El-re. Az európai szövetség pénzbírságra ítélte a DVSC-t, de a magyar csapat megőrizte továbbjutói státusát, a Liteksz óvása ellenére is.

A Legia elnöke elismerte felelősségét az ügyben. Az UEFA BL-szabályzatának 18.01-es pontja a következőképpen szól: „Egy UEFA-küzdelemsorozatban való szerepeltetéshez egy játékost megszabott határidőn belül regisztrálni kell az UEFA-nál, a megfelelő kikötések betartásával. Kizárólag nevezett játékosok tölthetnek le eltiltást.

A lengyel bajnokcsapat a Celtic elleni első mérkőzésen simán nyerhetett volna öt vagy akár hat góllal is, ráadásul két tizenegyest is kihagyott – így pláne fájdalmas a búcsú.

Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 22:32

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:56

Ezért kapott büntetőt a Noa ellen az FTC – videó

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:24

Videó: fél félidő alatt négy gól az FTC–Noa visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 20:36

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 18:52

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
2025.07.29. 17:00

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47
Ezek is érdekelhetik