Kaká: Képtelenek vagyunk nyerni, tapintható a feszültség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.26. 11:50
null
Kaká szerint a feszültség még akár az előnyükre is válhat (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján a H-csoportban a tétmeccseken több mint egy hónapja nyeretlen AC Milan a Celtichez látogat, míg az Ajax a már biztos továbbjutó, fiatalokkal teletűzdelt Barcelonát fogadja.

CELTIC–AC MILAN

Ahogy a milánóiak szurkolói, úgy Kaká, a Milan brazil középpályása sem elégedett a csapat utóbbi hetekben nyújtott teljesítményével.

„Egyszerűen képtelenek vagyunk nyerni, és ettől tapintható a feszültség az öltözőben. Persze, utóbbi nem feltétlenül jelent rosszat, hiszen így még motiváltabbak leszünk, és még többet akarunk kiadni magunkból, hogy megszakítsuk a rossz szériát” – értékelt a skótok elleni találkozó előtt Kaká.

Massimiliano Allegri együttese nincs éppen jó formában, a milánóiak legutóbbi hét tétmeccsükből egyet sem tudtak megnyerni, ráadásul a hétvégén, a Genoa ellen majd' egy órát emberelőnyben futballoztak és egy tizenegyest is kihagytak. A Milan vezetőedzője szerint ettől függetlenül nincs ok az aggodalomra, felkészültek

„Megértjük, hogy a szurkolók elégedetlenek. Mindenki csalódott, az edzők, a játékosok és a vezetőség tagjai is” – mondta az olasz szakember, miután a hétvégén a dühös ultrák közül mintegy háromszázan elállták a játékosok útját.

„Egyértelmű, hogy javulnunk kell, hiszen mostanában többször is alulteljesítettünk. Felkészültünk, a célunk pedig továbbra is az, hogy a BL-ben ott legyünk a legjobb tizenhat együttes között. Tudjuk, hogy a Celtic elleni győzelem még kevés a továbbjutáshoz, de ettől még ez nagyon fontos találkozó lesz” – tette hozzá Allegri.

A Celtic menedzsere, Neil Lennon szerint nincs olyan nagy gond a hét mérkőzés óta nyeretlen ellenfelüknél.

„Lehet, hogy a szurkolóknak még bizonyítaniuk kell valamit, de mi nem felejtettük el, hogy milyen jó csapat a Milan. Megvert minket, ikszelt a Barcelonával, döntetlent játszott Amszterdamban az Ajaxszal. Jó esélye van még mindig a továbbjutásra, és lehet, hogy pont a nyolcaddöntőbe kerülés lesz az, amivel újra formába tud lendülni” – értékelt Lennon.

AJAX–BARCELONA

Több fiatal is bemutatkozhat a BL-ben a Barcában (Fotó: Reuters)
Több fiatal is bemutatkozhat a BL-ben a Barcában (Fotó: Reuters)

Hiába hiányzik több meghatározó játékos a Barcelonából sérülés miatt, Gerardo Martino, a katalánok argentin vezetőedzője a csoportelsőségért utazik el az amszterdami BL-meccsre, ahol övéit a holland Ajax fogadja. A vendégeknél elsősorban a védelem összeállítása okoz fejtörést, így még az is megtörténhet, hogy bevetésre kerül a 20 esztendős Patricio Gabarrón, aki még soha nem játszott a felnőttek között.

„Kétség sem férhet ahhoz, hogy a világ legjobb játékosát kell nélkülöznünk, de nem szabad, hogy ez számunkra nehézséget okozzon, az ellenfélnek pedig előnyt jelentsen – utalt Lionel Messire, pontosabban a hiányára a dél-amerikai honfitárs. – Elég bő a keretünk ahhoz, hogy bármilyen hasonló problémát megoldjunk.”

A tréner emlékeztetett arra, hogy számukra nem lehet kifogás vagy mentség az aranylabdás támadó hiánya, nélküle is győzelemre játszanak. Már csak azért is, mert a továbbjutásuk mellett a csoportelsőségüket is biztosíthatják, amennyiben nem kapnak ki Amszterdamban. Martino különösen a védelem összeállításával van gondban, hiszen három szélső védője (Dani Alves, Adriano, Jordi Alba) sem áll rendelkezésére. A fiatal támadók közül Adama Traoré és Dongou reménykedhet a lehetőségben, de védőként Sergi Gómez is tagja az utazó keretnek.

Kolostorban járt Martino

Gerardo Martino családja körében a hétvégén ellátogatott a Barcelonához közel eső, világhíres montserrati kolostorba, ahol a zarándokok és a turisták elmondhatják kívánságaikat a Fekete Madonna szobrának, de a szakember mindezt nem részletezte, csupán annyit jegyzett meg: a kívánságának nem volt köze a futballhoz.

 

Nos, Patricio Gabarrón alighanem mást kérne La Morentától...

„Vagy az egyik középső védőnk húzódik ki a szélre, vagy Patrick kerül be a kezdőbe – tett név szerinti utalást Gabarrónra a mester, míg a középső védők közül a csapatkapitánynak, Puyolnak van a legnagyobb esélye arra, hogy kikerüljön az oldalvonal mellé a védelem jobb szélére. – Patrick bemutatkozása nem azt jelentené, hogy nem fontos számunkra a mérkőzés, a győzelem. Ez a találkozó éppen olyan fontos számunkra, mint bármelyik másik.”

Kedden Martino irányításával a szezon 21. tétmeccsén maradhat veretlen a katalán együttes – tizennégy bajnoki, négy BL- és két spanyol Szuperkupa-meccs –, amellyel beállítaná Pep Guardiola vonatkozó rekordját. A tréfás argentin trénernek erre is volt egy találó válasza.

„Sokkal jobban tetszene nekem, ha a hattrófeás rekordját állítanám be.”

A Barca-edző dicsérte a keddi ellenfelet, az Ajaxot, mondván: a hollandok is labdatartásra törekszenek, és nem félnek kockáztatni. Sikereik egyik kulcsa éppen az, hogy labdával tudnak nyomást gyakorolni a riválisaikra.

„A Barca és az Ajax két olyan klub, amelynek nagyon sok kapcsolódási pontja van, a holland futballiskola jelenléte mindkét klubra rendkívül erős hatást gyakorolt.”

H-CSOPORT
20.45: Celtic (skót)–Milan (olasz) Tv: DigiSport2
20.45: Ajax (holland)–FC Barcelona (spanyol) Tv: DigiSport1

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
M Gy D V L-K Gk P
1. FC Barcelona 4 3 1 9–2 +7 10
2. AC Milan 4 1 2 1 5–5 0 5
3. Ajax 4 1 1 2 3–7 –4 4
4. Celtic 4 1 3 2–5 –3 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik