CAS: a Fenerbahce büntetését felfüggesztették, irány a BL

Vágólapra másolva!
2013.07.18. 14:51
null
A Fener-szurkolók nem hiába demonstráltak: a CAS felfüggesztette a büntetést (Fotó: Reuters)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön helyt adott a Fenerbahce fellebbezésének, felfüggesztette az isztambuli klub eltiltását, így a török együttes részt vehet a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani idényében.

A hírt Aziz Yildirim klubelnök jelentette be a Fener hivatalos televíziós csatornáján.

A török klubot az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága korábban két évre kizárta a kontinentális versenysorozatokból, mert 2011-ben a török bajnokságban mérkőzéseket manipuláltak. A Fenerbahce mellett megbüntették a Besiktast is, amelyet egy esztendőre zártak ki.

A törökországi bundabotrány 2011-ben robbant ki, miután a rendőrség több mint tíz élvonalbeli mérkőzésről derítette ki, hogy manipulálták. Az ügy nyolc klubot érintett és 14 játékos volt a vádlottak között.

A török bíróság első fokon 93 embert ítélt el, köztük a Fenerbahce elnökét, aki több mint hat év börtönt kapott. Igaz, fellebbezett, és jelenleg szabadlábon védekezhet. A botrány kirobbanása után a Fenerbahcét, amely megnyerte a 2010–2011-es bajnokságot, a török szövetség visszaléptette a Bajnokok Ligájától. Az UEFA első fokú döntését követően a Bursaspor kapta meg a BL-selejtezős indulás jogát, amit most elveszít – a Fener a 3. selejtezőkörben kapcsolódik be a küzdelmekbe. Legalábbis a jelenlegi állás szerint, mert a CAS augusztus 28-án hozza meg végleges döntését a Fener, 30-án a Besiktas esetében. A két felfüggesztett büntetésű klub részt vehet a BL, illetve az El 3. selejtezőkörének pénteki sorsolásán.

Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
Tegnap, 8:38

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Öt ponttal nyert a címvédő Fenerbahce a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 23:49

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Török Szuperkupa: Sallaiék elveszítették a döntőt

Légiósok
2026.01.10. 19:49
Ezek is érdekelhetik