Bajnokok Ligája: Leonardo szerint Zürichben leblokkolt a csapata

2009.12.09. 01:08
Címkék
Az AC Milan másodszorra is megszenvedett a Zürichhel a Bajnokok Ligája C-csoportjában. A piros-feketék a hazai vereség után (0–1) szerda este csak 1–1-es döntetlent játszottak a svájciakkal, ám a csapat így is továbbjutott, mivel a Real Madrid győzött Marseille-ben. Leonardo, a milánóiak edzője a találkozó után arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyi nehézséggel kellett megküzdenie együttesének.

„Nehéz összecsapáson vagyunk túl, mert volt néhány játékosom, aki nem százszázalékos állapotban vállalta a mérkőzést. Ronaldinho nem volt teljesen egészséges, Thiago Silvát hamar le kellett cserélni, Ambrosini lázas volt” – beszélt a nehézségekről a mérkőzés után a brazil szakvezető.

„Meg aztán ellenfelünk teljesen felszabadultan játszhatott, mert nem volt vesztenivalója, és senki sem kérte volna számon rajta, ha rosszul játszik. Ráadásul a svájciak a San Siróban is megleckéztettek bennünket, ezért a találkozó elején leblokkolt a csapatom” – mondta Leonardo, aki hozzátette, ha győznek, a Real Madrid sikere miatt akkor is a második helyen végeztek volna.

A találkozóról itt olvashatja összefoglalónkat.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
35 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
46 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
47 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája