12 meccsre mindenki Loki-drukker lett

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2009.12.26. 13:53
Címkék
Rég, illetve sohasem látott sikerekben, örömökben gazdag évet zár a magyar sport. A felejthetetlen eredmények mellett azonban több tragédia és a megkerülhetetlen bundaügy is beárnyékolta az esztendőt. A Nemzeti Sport Online december 30-ig naponta jelentkező, kilencrészes sorozatban, időrendben haladva, szubjektív írásokban idézi fel a mögöttünk hagyott év legfontosabb magyar vonatkozású történéseit: „2009, ahogy mi láttuk…” Sorozatunk ötödik részében a Debrecen BL-szereplésére emlékezünk vissza.
A DVSC a BL-selejtezők után is talpon maradt (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A DVSC a BL-selejtezők után is talpon maradt (Fotó: Szabó Miklós, archív)

A magyar futball nagy ősze lehetett volna...

U20-as válogatottunk ugyanis eljutott az egyiptomi világbajnokságra (amelyen bronzérmet szerzett), a nagyválogatott nagyon jó pozícióból várhatta az utolsó négy selejtezőt (csak a dánok elleni, tét nélküli összecsapást sikerült megnyerni), és sokáig tartó böjt után, másodikként ismét feljutott egy magyar csapat, a Debrecen a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Tizennégy évet vártunk erre. Tizennégy hosszú évet. Ezalatt legfeljebb légiósainkért izgulhattunk, akik külföldi csapatukban csaptak össze rendre a világ legjobbjaival.

Pedig a Ferencváros 1995-ös szereplése óta többször is volt esély arra, hogy ismét a csoportkörbe jusson egy magyar együttes. A legközelebb épp a zöld-fehérek álltak ehhez, amikor a Sparta Prahát sodorta útjukba a sors, ám 2004 őszén (vagy inkább nyarán) a prágai hosszabbítás után a hazaiak örülhettek. És ez alatt a szűk másfél évtized alatt nemegyszer leszóltuk a ciprusi Anorthosziszt vagy a fehérorosz BATE Boriszovot, de ugyanennyire irigyeltük is őket, hiszen ennek a két csapatnak például sikerült bejutnia az elitbe.

Ahogy a legutóbbi kiírások többségében, ezúttal is a Debrecen képviselte színeinket. A Lokinak három selejtezőkört kellett mennie, és ezt szerencsére teljesítette is: a Levadia Tallinnt és a Levszki Szófiát kettős győzelemmel, a svéd Kalmart nagy izgalmak közepette, idegenben lőtt góllal búcsúztatta.

Amikor a Levszki elleni budapesti visszavágó véget ért, régen elfeledett örömöt érezhetett minden Loki-, sőt minden magyar futballszurkoló. Végre, a világ legjobbjai újra eljönnek hozzánk!

Ebből a szempontból nem is kellett csalódni, mivel borzasztóan nehéz csoporttal, jó nevű ellenfelekkel kellett szembenézniük Herczeg András fiainak.

Liverpool, Lyon, Fiorentina. Az öt legerősebb európai bajnokság három élcsapata. Továbbjutás? Ez csak a legszebb álmokban fordult elő. Pontszerzés, esetleg győzelem? Erre már több esély nyílt, bár ez is hatalmas fegyvertény lett volna.

E sorok írója a sorsolás kapcsán úgy gondolkodott, a továbbjutást szinte ki lehet zárni (bár vannak még csodák), a pontszerzésre viszont van némi esély: a Debrecen lehet ebben a csoportban a mérleg nyelve, hiszen ha döntetlent vagy győzelmet ér el valaki ellen, az nagy lépéshátrányba kerül a többiekkel szemben.

Azóta már tudjuk, a hajdúsági együttes nulla ponttal végzett, vele együtt a Liverpool pottyant ki a BL mezőnyéből, amely a Lokin kívül mást nem tudott megverni – és a Debrecent is mindkétszer csak 1-0-ra.

A bajnoki címvédő együttes őszi megítélése így igencsak kérdéses, megoszlanak róla a vélemények. Csalódás a szereplés? Abból a szempontból igen, hogy a Loki azon kilenc csapat közé került, amely a BL történetében pont nélkül maradt a csoportkörben. Ugyanakkor egy évvel korábban szinte mindenki aláírta volna azt, hogy ha nem is szerzünk pontot, ott vagyunk a legjobb 32 között. És ezen a tizenkét összecsapáson (de legalábbis a hat csoportmeccsen) mindenki a Lokinak szorított...

Nem kételkedünk benne, a Debrecen a hat meccs alatt rengeteg tapasztalattal (is) gazdagodott. És ezeket bő fél év múlva fel is használhatják. De ehhez a magyar bajnokságot meg kell nyerniük… 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik