Liverpooli győzelem és bánat

Vágólapra másolva!
2009.11.24. 20:49
Címkék
Csakúgy, mint idegenben, a Debrecen hazai pályán is 1–0-s vereséget szenvedett a Liverpooltól a Bajnokok Ligája E-csoportjában. A vendégek már a 4. percben megszerezték a vezetést a francia David Ngog góljával, az első félidőben pedig a Debrecen szinte teljesen veszélytelen volt a Pool kapujára, bár ellenfele sem alakította ki helyzetek sokaságát. A játék képe a szünet után sem változott, a Loki a 81. percben találta el először a kaput, legnagyobb helyzetét pedig Adamo Coulibaly a 92. percben kihagyta, így a látogatók megőrizték egygólos előnyüket. Ennek ellenére az angol csapat számára gyászosra sikerült ez a nap, mivel a párhuzamosan rendezett mérkőzésen a Fiorentina 1–0-ra megverte a Lyont, így a Liverpool már biztosan csak a csoport harmadik végez, azaz az Európa-ligában folytatja majd európai szereplését.


A KÉPGALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A KÉPGALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

„MINDENT MEGTETTÜNK, DE A NAGYOBB TUDÁSÚ CSAPAT GYŐZÖTT”

Herczeg András a mérkőzést követően a TV2-nek nyilatkozva elmondta, hogy véleménye szerint becsületesen helytállt együttese.

„El kell ismerni, a nagyobb tudású csapat győzött. Becsületesen helytálltunk, mindent megtettünk, ami tőlünk tellett. Úgy érzem, nem érheti szemrehányás a csapatot" – nyilatkozta a DVSC klubmenedzsere a TV2-nek.

A Liverpool számára létkérdés volt a győzelem megszerzése, így nem hatott meglepetésként, hogy a vendégek azonnal támadólag léptek fel. A 4. percben már a második szögletüket végezhették el. Ezután még sikerült tisztázniuk a hazai védőknek, a Loki kapuja azonban nem szabadult fel, Fábio Aurélio hosszú oldalra átívelt labdáját Jamie Carragher fejelte le – Mirszad Mijadinoszki nem állt a helyzet magaslatán –, középen pedig David Ngog eszmélt a leghamarabb, és külsővel a gólvonalon túlra segítette a labdát a kivetődő Vukasin Polekszics fölött. 0–1

Ezúttal sem úszta meg tehát korán bekapott gól nélkül a DVSC, ám legalább ekkora baj volt, hogy a mieink csak másodpercekre tudták megtartani a labdát. Az első negyedórában José Manuel Reinának mindössze egy hazaadásnál kellett közbeavatkoznia, hazai helyzetnek még a csíráját sem fedezhettük fel.

„ZAVARÓ ÍGY KIESNI”
„Nagyon zavaró úgy kiesni, hogy ma este elvégeztük a dolgunkat. A továbbjutás még a Lyon elleni mérkőzéseken úszott el. Az Európa-ligát sem kezeljük rangon alul, minden sorozatot meg akarunk nyerni" – nyilatkozta a Liverpoolt irányító Rafa Benítez a találkozó után a TV2-nek.

A játék képe a továbbiakban sem változott, annyi pozitívum akadt csak, hogy legalább kicsit kijjebb jött a szorításból a Debrecen. A Pool ritkuló helyzetei közül Ngog hagyta ki a legnagyobbat, középre tartó lövését Polekszics kiütötte.

A 38. percben ismét ők ketten „csaptak össze ", és ekkor már igazi bravúrra volt szüksége a montenegrói kapusnak, hogy a 20 éves francia csatár bal felső sarokba tartó lövését hárítani tudja. Az első félidőnek ez volt az utolsó említésre méltó eseménye, a szünetre 1–0-s előnnyel vonulhatott az angol együttes, amely ezzel együtt nem lehetett nyugodt, hiszen Firenzében a Fiorentina is vezetett a Lyon ellen az első játékrész után, így kiesésre állt a Liverpool.

„KÖSZÖNJÜK A KÖZÖNSÉGNEK A FANTASZTIKUS HANGULATOT”

„Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült egyenlítenünk az utolsó percben a hazai publikum előtt. Szeretnénk megköszönni a közönség által teremtett fantasztikus hangulatot" – nyilatkozta Kiss Zoltán a lefújás után.

„Nem ijedtünk meg a sztároktól, fel voltunk rájuk készülve, de a korai gól picit megzavart minket. Tizenöt perc után magunkra találtunk, és méltő ellenfelei tudtunk lenni a Liverpoolnak" – vélekedett Szélesi Zoltán.

A saját részükről ennek ellenére minden tőlük telhetőt megtettek a „vörösök”, a folytatásban nagy elánnal vetették bele magukat a küzdelembe, érezhetően szerették volna egy második góllal végleg elvenni a debreceniek kedvét.

Ehhez a csapatkapitány Steven Gerrard járt a legközelebb, aki rövid időn belül kétszer is helyzetbe került, ám előbb a becsúszó Mészáros Norbert blokkolta a lövését, majd Polekszics védte a próbálkozását.

Csapata vérszegény támadójátékán Adamo Coulibaly becserélésével igyekezett javítani Herczeg András, ám a francia támadó színre lépésével sem lett több dolga Reinának. A magyar együttes első, kaput eltaláló lövésére egészen a 81. percig kellett várni, ekkor Rudolf Gergely éles szögből célozta meg a rövid felső sarkot, a spanyol kapus pedig szögletre mentett.

A 92. percben Coulibaly előtt hatalmas lehetőség adódott az egyenlítésre, azonban tíz méterről suta mozdulattal a kapusba rúgta a labdát, így a Loki ismét 1–0-ra kapott ki neves szigetországi ellenfelétől. Örömre azonban angol oldalon sem volt ok, mivel a Fiorentina hazai pályán 1–0-ra legyűrte a Lyont, így az olasz és a francia csapat folytathatja a Bajnokok Ligája egyenes kiesés szakaszában, míg a Liverpoolnak marad az Európa-liga.

A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA VIDEÓN


A TUDÓSÍTÁS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE.
A TUDÓSÍTÁS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE.
AZ E–CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fiorentina 5 4 0 1 12–6 +6 12
2. Lyon 5 3 1 1 8–3 +5 10
3. Liverpool 5 2 1 2 4–5 –1 7
4. Debrecen 5 0 0 5 5–15 –10 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik