Remekül helytállt a Debrecen az Anfield Roadon

Vágólapra másolva!
2009.09.16. 20:42
Címkék
A Debrecen a Liverpool elleni mérkőzéssel megkezdte szereplését a Bajnokok Ligája főtábláján az E-csoportban. A találkozót a „vörösök” nyerték meg az első félidő hajrájában betaláló Dirk Kuyt góljával, de a magyar csapat tisztességesen helytállt az idegenbeli összecsapáson.

Leandro (elöl) és a Debrecen keményen küzdött a Liverpool ellen (Fotó: Reuters)
Leandro (elöl) és a Debrecen keményen küzdött a Liverpool ellen (Fotó: Reuters)

Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere Polekszics – Bodnár, Mészáros N., Komlósi, Fodor M. – Czvitkovics, Ramos, Kiss, Leandro, Szakály P. – Coulibaly összeállításban küldte pályára csapatát. A sérült Rudolf Gergely a kispadon sem kapott helyet.

BODNÁR NYILATKOZATA
 

„Nagyon sajnáltuk, hogy az első félidő utolsó pillanataiban kaptunk gólt. Azonban nem játszottunk alárendelt szerepet a találkozón, és ezért nagyon büszke vagyok a csapatra. Mindenki megpróbálta odatenni magát, szerintem jól működött együttesünk. Remélem ezután eredményesek is leszünk, mindent megteszünk a további öt BL-meccsen" - mondta a Debrecen védője, Bodnár László a Digi Sportnak.

Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere komolyan vette a Loki elleni találkozót, a spanyol szakember nem adott pihenőt sztárjainak a ma esti meccsen. A „vörösök” kezdő tizenegyét Reina – G. Johnson, Skrtel, Carragher, Insúa – Benajun, Gerrard, Lucas, Riera – Kuyt, Torres alkotta.

Bár maradtak üres helyek a lelátón, így is félelmetes hangulat fogadta a Debrecent az Anfield Roadon. A „vörösök" és a Bajnokok Ligája himnusza után elkezdődött a várva várt mérkőzés.

Fernando Torres lőtt először kapura, de a Loki nem kezdte megilletődötten a meccset: a magyar bajnokcsapat játékosai harcosan léptek fel az angol együttes sztárjaival szemben.

Az első nagyobb helyzet a hazaiak előtt adódott a 19. percben. Glen Johnson vitte keresztbe a labdát a tizenhatos vonalánál, de szerelték a magyar védők, ám a labda Albert Riera elé került, aki jó szögből a kapu mellé lőtt laposan. 

Három perccel később aztán biztató támadást vezetett a Debrecen, és Adamo Coulibaly lövése után a Loki jöhetett szöglettel. A sarokrúgást követően a mélységből érkező Bodnár László elé pattant a labda, aki állítás nélkül tüzelt, de a lövés a kapu fölé ment.

A 30. percben megszerezhette volna a vezetést a DVSC, ha nincs Pepe Reina. Szép magyar akció végén Czvitkovics Péterhez került a labda a tizenhatos előterében, aki dropból lőtt kapura, és a „vörösök" spanyol kapusa csak bravúrral tudta védeni a jobb felső sarokba tartó labdát.

Felpörögtek az események. Előbb Bodnár szabadrúgásánál kellett ismét védenie Reinának, majd Riera vezette a labdát Vukasin Polekszics kapujára, de a spanyol középpályás mellé lőtt.

A 38. percben aztán magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a hazaiak. Riera ezúttal már eltalálta a kaput, de Polekszics hatalmasat védett, majd Dirk Kuyt próbálkozott a kipattanóból, ám Mészáros Norbert mentett a gólvonalon.

Nem sokkal később aztán ismét Riera próbálkozását kellett hárítania a Debrecen kapusának, majd Steven Gerrard veszélyes lövése kerülte el nem sokkal a magyar kaput.

A „vörösök" csapatkapitánya néhány pillanattal később nagyszerű labdát kapott a bal oldalról, és épphogy mellébelsőzte a labdát. Ám mégsem úszta meg kapott gól nélkül az első félidőt a Loki: Torres kapura lövése után a berobbanó Kuyt helyezte Polekszics kapujába a kipattanó labdát, 1–0.

A statisztikai adatok alapján a Debrecen játékosai öt kilométerrel többet futottak, mint a livepooli futballisták az első félidőben. AZ UEFA adatai szerint a Liverpool játékosai összesen 48 012 métert, a Debrecen futballistái 53 160 métert tettek meg. A labdabirtoklási arány 68:32 százalék volt az első félidőben. A Liverpoolnak 16, a Debrecennek 6 lövése volt a szünetig, a hazaiak 6-szor, a mieink pedig 2-szer találták el a kaput.

A hazaiak a szünet után sem vettek vissza a tempóból. Az 55. percben Steven Gerrard nagyszerű kapáslövést eresztett el a tizenhatos jobb sarkától, és a labda épphogy a kapu fölé szállt.

A Debrecenre azonban továbbra sem lehet panasz: a magyar csapat – néhány apró bizonytalanságtól eltekintve – nem játszott ijedten, sőt szép akciókat is felépített, de sajnos a befejezésig nem jutott el.

A 78. percben aztán nagy helyzetbe került a Loki: előbb Coulibaly próbálta átemelni a labdát Reinán a tizenhatoson belül, majd a szöglet után Bodnár jól eltalált lövését blokkolta Fernando Torres.

Hihetetlenül hangzik, de a Debrecen folytatta a Liverpool kapujának rohamozását. Ismét Coulibaly került helyzetbe, de nem sikerült jól eltalálnia a labdát a tizenhatoson belül. Látszott a magyar csapaton, hogy egy pillanatra sem adja fel a meccset.

Az utolsó percekben még próbálkozott a DVSC, de gólt nem sikerült szerezni a támadásokat már nem igazán erőltető Liverpool ellen, így a „vörösök" 1–0-ra megnyerték a mérkőzést, de a végig bátran játszó magyar csapatnak nincs miért szégyenkeznie.

 A MESTEREK ÉRTÉKELÉSE
 „Tudtuk, hogy mi vár ránk, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz az Anfield Roadon. Játékosaim nagyon tisztességesen és becsületesen felkészültek és tették oda magukat a találkozón. Jól mutatja a teljesítményüket, hogy Rafa Benítez a hosszabbításban egy időhúzó cserét is bevetett, illetve, hogy a világ egyik legjobb védekező középpályása, Javier Mascherano bevetésével stabilizálta a védekezést a hajrára" - nyilatkozta Herczeg András a mérkőzést közvetítő DigiSportnak a találkozót követően.

„Sajnálom a gólt, mert már nálunk volt a labda, de a játékosok így is minden dicséretet megérdemelnek. Nincs semmilyen titokról itt szó, labdarúgóim egyszerűen tették, amit tenniük kellett. Az első félidő sok technikai hibája talán még a megilletődöttségnek volt köszönhető, de a második félidőre ez is elmúlt, csapatként együtt voltunk" - mondta Herczeg.

Rafa Benítez csak néhány mondatban értékelte a találkozót, ám végszóként ő is elmondta, hogy büszke játékosai teljesítményére, mert nehéz mérkőzést nyertek meg. „Szervezett csapattal találtuk szembe ma magunkat, amely megnehezítette a dolgunkat, azonban játékosaim felvették a harcot, és így megnyerték a mérkőzést. A legfontosabb a három pont megszerzése a Bajnokok Ligájában, csak ez számít" - mondta Rafa Benítez.

 

A MÉRKŐZÉS EGYETLEN GÓLJA

 

 

KATTINTSON A KÉPRE
KATTINTSON A KÉPRE
AZ E-CSOPORT TOVÁBBI MENETRENDJE
 
Szeptember 29., kedd (20.45)
Fiorentina–FC Liverpool
Debrecen–Olympique Lyon
Október 20., kedd (20.45)
Debrecen–Fiorentina
FC Liverpool–Olympique Lyon
November 4., szerda (20.45)
Fiorentina–Debrecen
Olympique Lyon–FC Liverpool
November 24., kedd (20.45)
Debrecen–FC Liverpool
Fiorentina–Olympique Lyon
December 9., szerda (20.45)
FC Liverpool–Fiorentina
Olympique Lyon–Debrecen
  

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik