Csak a Digi Sporton látható a Debrecen szerdai meccse

Vágólapra másolva!
2009.09.15. 12:08
Címkék
Csak a Digi Tv sportcsatornáján és internetes oldalán lehet szerdán élőben nézni a Debrecen labdarúgócsapatának liverpooli vendégjátékát, mert a Digi Kft. és a műsorelosztók között nem jött létre megállapodás az adás terjesztésére vonatkozóan.
Torres és Gerrard szomorú, hogy (fotó: Action Images)
Torres és Gerrard szomorú, hogy (fotó: Action Images)

A Digi Tv szeptember eleji közleményében azt írta: „szeptember 3-tól minden műsorterjesztési társaság számára – azonos feltételek mellett – elérhetővé tette a Digi Sport csatorna saját hálózatukon történő elosztását, így Magyarország területének több mint 80 százalékán nézhetővé válik az utóbbi évtized legjelentősebb magyar labdarúgó sikere, a Debrecen BL-beli szereplése."

A cég hétfői közleményében úgy fogalmazott, hogy az igények kielégítése érdekében 24 órás technikai támogatást és október 31-ig tartó ingyenességet biztosít az érdeklődő kábelszolgáltatók részére, akiknek az sem jelenthet akadályt, hogy „a hatályos jogi szabályozás 30 napos előzetes értesítést ír elő a csatornakiosztás megváltozása esetén."

A T-Home hétfőn este, az MTI-nek is eljuttatott közleményében viszont leszögezi: „a Bajnokok Ligája egyes mérkőzéseinek közvetítési jogát elnyerő televíziós csatorna – a T-Home képviselőinek korábban tett többszöri megkeresése ellenére – csak megkésve, szeptember 13-án, vasárnap adott hivatalos ajánlatot a műsor terjesztésére vonatkozóan."

A T-Home szerint ebben az ajánlatban a Digi TV által korábban közöltekkel ellentétben a műsorterjesztők számára biztosított átmeneti (október 31-ig tartó) ingyenességhez rendkívül hátrányos feltételek kapcsolódnak. Emiatt a T-Home „legjobb szándéka ellenére sem" tudja televíziós szolgáltatásain belül jogszerűen műsorra tűzni a Digi Sport adását, „figyelembe véve a még el sem kezdett tárgyalások várhatóan hosszú folyamatát, valamint a műsorterjesztők 30 napos előzetes bejelentési kötelezettségét az előfizetők és a hatóság felé."

Szűcs László, a UPC szóvivője az origo internetes oldalnak elmondta: a tárgyalások még el sem kezdődtek, a Digi Tv csak egy alapajánlatot küldött, és ha az egyeztetések meg is kezdődnek, azok bizonyosan több hetet vesznek majd igénybe.

„Ráadásul a médiatörvény értelmében bármilyen új csatorna továbbítását megelőzően harminc nappal hivatalosan jelezni kell ezt a médiahatóságnál, míg a hírközlési törvény szerint tizenöt nappal az indulás előtt az előfizetőket is értesíteni kell" – tette hozzá Szűcs.

Az origo érdeklődésére Kristóf Péter, a Digi Sport felelős szerkesztője azt mondta: nem tud megállapodásokról, és megerősítette, hogy a Liverpool–Debrecen találkozó csak a Digi Tv hálózatán és a csatorna internetes oldalán lesz látható.

A Digi Tv a cég szerint 600 ezer lakásban érhető el.  Az MR1-Kossuth Rádió szerdán teljes egészében közvetíti a Liverpool–DVSC-TEVA meccset. Az adás 20.40 órakor kezdődik és 23 óráig tart, a szakkommentátor Várhidi Péter volt szövetségi kapitány lesz.

A TALÁLKOZÓRÓL ÉLŐ, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉST OLVASHATNAK A NEMZETI SPORT ONLINE-ON!

Legfrissebb hírek

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 perce

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
13 perce

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
50 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
55 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
58 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
1 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik