Messi: Tudjuk, nem lesz egyszerű menet a Lyon elleni párharc

Vágólapra másolva!
2008.12.19. 15:29
Szokás szerint a svájci Nyonban tartották ma délben a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását. A nagy párharcok (Internazionale–Manchester United, Chelsea–Juventus, Real Madrid–Liverpool) mellett a további párharcok is érdekesnek ígérkeznek.
Lionel Messi (balra) nem becsüli le a Lyont
Fotó: Action Images (archív)
Lionel Messi (balra) nem becsüli le a Lyont
Lionel Messi (balra) nem becsüli le a Lyont
Fotó: Action Images (archív)
Lionel Messi (balra) nem becsüli le a Lyont

Azoknál a csapatoknál sem tört ki a hurráhangulat, amelyeknek sikerült elkerülniük a „nagyokat” a Bajnokok Ligája legjobb 16 alakulata között.

A Barcelonát nem sokan szerették volna megkapni vetélytársnak (többek között a Chelsea sem), s vélhetően a Lyon is így van ezzel, ám Lionel Messi szerint a katalánoknál tisztában vannak vele, nem lefutott párharc ez sem.

„Ugyan elégedettek lehetünk a sorsolással, de mindenképp le kell szögezni, erős együttest kaptunk ellenfélül. Az emberek talán azt gondolják, könnyű dolgunk lesz, de ki kell őket ábrándítanom. A Bajnokok Ligája ezen szakaszában már nincsenek gyenge csapatok” – mondta Messi.

„Még sok idő van hátra az első találkozóig. Remélem, a mostanihoz hasonló formában vágunk neki annak a meccsnek is, addig azonban fontos feladatok várnak ránk, például a hétvégi összecsapás a Villerreallal” – hívta fel a figyelmet az argentin támadó arra, hogy nem állt meg az élet a sorsolással.

Az Atlético Madridnál (amely a Porto ellen folytathatja) sem bontottak pezsgőt a sorsolás után.

„Ötven százalék az esélyünk a továbbjutásra. A Porto erős és sikeres csapat, jó edzővel. Kemény lesz” – mondta Javier Aguirre, az Atlético Madrid edzője.

A Roma az Arsenallal került össze, ám az olaszok nincsenek megilletődve. Bruno Conti, a „farkasok” sportigazgatója elmondta, csapata elég jó ahhoz, hogy legyőzze az Arsenalt, sőt szerinte egészen a döntőig menetelnek majd.

„A sorsolás megfelelő számunkra. Az Arsenal nagyszerű csapat rengeteg tehetséges fiatallal. Minden tiszteletünk az „ágyúsoké”, de a saját játékunkat fogjuk játszani ellenük. Nyilvánvaló, hogy a célunk a döntőbe kerülés, még akkor is, ha tudjuk, ehhez kiváló klubokon át vezet az út” – mondta Bruno Conti.

A Bayern a Sportinggal találkozik a legjobb 16 között. Karl-Heinz Rummennigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság elnöke örült a fejleményeknek, és kötelező feladatként beszélt a negyeddöntőbe jutásról.

„Azt hiszem, kedvező a sorsolásunk, de nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy lebecsüljük a Sportingot. Körről körre gondolkodunk, de a negyeddöntőbe kötelező bejutnunk. Csodálatos lenne az elődöntő elérése, míg a finálé egyelőre még csak álom – de a célunk az, hogy közelebb kerüljünk ehhez az álomhoz” – nyilatkozta Karl-Heinz Rummennigge.

BAJNOKOK LIGÁJA

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Chelsea (angol)–Juventus (olasz)
Villarreal (spanyol)–Panathinaikosz (görög)
Sporting CP (portugál)–Bayern München (német)
Atlético Madrid (spanyol)–FC Porto (portugál)
Olympique Lyon (francia)–FC Barcelona (spanyol)
Real Madrid (spanyol)–Liverpool FC (angol)
Arsenal (angol)–AS Roma (olasz)
Internazionale (olasz)–Manchester United (angol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik