Atlétika: tíz sportolót jelölt az év férfi atlétája díjra a WA

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2020.11.02. 15:22
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) hétfőn közzétette annak a tíz versenyzőnek a nevét, akik közül kikerül az idei év férfi atlétája.

A koronavírus-járvány miatt rendhagyó esztendőben a jelöléseknél szinte egyáltalán nem lehetett nagy világversenyek eredményeit figyelembe venni, mivel sem az olimpiát, sem a fedett pályás világbajnokságot nem rendezték meg idén. Ráadásul a szokásosnál lényegesen kevesebb egynapos viadalra kerülhetett sor, mégis, a legjobbak egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak 2020-ban is, így már a tízes jelöléshez is világraszóló produkcióra volt szükség.

A listáról a svédek rúdugrózsenije, Armand Duplantis és az ugandai hosszútávfutó, Joshua Cheptegei emelkedik ki. Előbbi fedett pályán kétszer döntött világcsúcsot, melyet február óta 618 centiméterrel tart, majd szabadtéren egy centivel megjavította a legendás Szerhij Bubka 614 centis szabadtéri rekordját, összességében pedig 16 viadalon maradt veretlen ebben az évben.

A tavaly mezei futásban, majd 10 000 méteren is világbajnok Cheptegei a félmaratoni vb-n elért negyedik helye után a pályán szárnyalt, 5000 méteren (12:35.36 perc) és 10 000-en (26:11.00 perc) is világcsúcsot állított fel. Utcán pedig 5 kilométeren (12:51 perc) döntött rekordot.

Az új rekordok Duplantist és Cheptegeit is vélhetőleg a többi jelölt elé emelik, úgy is, hogy a német Johannes Vetter gerelyhajításban (97.76 méter), míg a norvég Karsten Warholm 400 gáton (46.87 másodperc) érte el minden idők második legjobb eredményét, az amerikai Ryan Crouser pedig súlylökésben (22.91 méter) az örökranglista harmadik helyére lépett fel idén. A jelöltek között az idei év egyetlen felnőtt világbajnoka, a félmaratoni-vb-n első, szintén ugandai Jacob Kiplimo is ott van, aki vb-diadala mellett a 3000 méter ranglistavezető idejével (7:26.64 perc) is büszkélkedhet, melynél 2007 óta senki sem futott jobbat.

A jelöltekre már lehet szavazni. A végeredményt a nemzetközi szövetség tanácsának, illetve a nemzetközi atlétika „családjának” szavazatai és a szurkolók voksai alapján hirdetik ki. Előbbié 50, utóbbi kettőé pedig 25-25 százalékban számít majd be a végelszámolásnál.

A győztes nevét a WA december 5-én, virtuálisan sorra kerülő gáláján jelenti be.

A nők tíz jelöltjének nevét kedden hozzák nyilvánosságra.

AZ ÉV FÉRFI ATLÉTÁJA DÍJ JELÖLTJEI:
-----------------------------------
Donavan Brazier (amerikai, 800 m), Joshua Cheptegei (ugandai, utcai futás, 5000 m, 10 000 m), Timothy Cheruiyot (kenyai, 1500 m), Ryan Crouser (amerikai, súlylökés), Armand Duplantis (svéd, rúdugrás), Jacob Kiplimo (ugandai, félmaratoni, 3000 m), Noah Lyles (amerikai, 100 m, 200 m), Daniel Stahl (svéd, diszkoszvetés), Johannes Vetter (német, gerelyhajítás), Karsten Warholm (norvég, 400 m gát)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik